Poniklo Imre & Polyák Eszter: Blood 4 U – dalpremier!

2012.01.11. 13:30, -recorder-

Poniklo Imre tartott már premiert a Recorderen az Amber Smith frontembereként (Hate To Predict) és új együttese, a Poster Boy tagjaként is (Pale Blue Eyes, It's Over), de most egy olyan produkcióval jelentkezik, ahol semmilyen szempontból nem ő a főszereplő: az egykori Amber Smith-gitáros Kőváry Zoltán saját zenekarának, a Trousersnek a legismertebb rockdalát dolgozta át radikálisan egy csendes zongorás darabbá, melyben az énekesi posztot Polyák Eszterre bízta, aki a 2005 és 2009 közt működő Down The Dayz downtempo zenekar és a még most is aktív (ezen a héten, január 13-án pénteken például a budapesti Pótkulcsban fellépő) Naked Woods akusztikus folk együttes frontleányaként ismerhettünk meg (nem mellékesen pedig az említett Amber Smith és Poster Boy készülő lemezeit is ő vette fel hangmérnökként).

A Blood 4 U címre keresztelt közös felvétel születéséről a beszámolót Poniklo Imre kezdi: „Október elején volt egy akusztikus koncertem a Hunniában, és igyekszem mindig érdekessé tenni ezeket az esteket, ne csak engem nézzenek egy szál gitárral/zongorával. Úgyhogy aznap Kőváry Zoli volt a vendégem (lásd képünk jobb oldalán – a szerk.), és adta magát, hogy a Blood For You-t dolgozzuk fel. Csapnivaló zongorista vagyok, tehát pont nem magától értetődő, hogy igyekszem minél többet játszani, hogy belejöjjek, ezért átírtuk így, és nagyon tetszett ez a verzió – szerintem csaknem egy új dal született így. Eszterrel akkor kezdtünk dolgozni az Amber Smith- és a Poster Boy-lemezeken, úgyhogy adta magát, hogy megkérjem: énekelje fel ő a dalt.”

Imre kérdezte, hogy lenne-e kedvem, én meg mondtam, hogy lenne” – folytatja Eszter. „Közben felvettük az Amber Smith- meg a Poster Boy-lemezt, de e miatt a szám miatt konkrétan egyszer sem találkoztunk: ő feljátszotta a zongorát a Magyar Rádióban, én meg csináltam a többit otthon. Semmi nagy megfejtés, ő sima zongorás feldolgozásra gondolt, én meg persze próbáltam kreatívkodni és beletenni ezt-azt, de a legtöbb nem tetszett neki. Valószínűleg igaza volt és jobb így: egyszerűen, néhány ilyen gomolygó atmoszferikus hanggal – ami szintén vagy az ő gitárja vagy én –, szűrve, vágva, megfordítva.”

a Blood 4 U a borítóképre kattintva letölthető, alatta pedig meg is hallgatható:

.

a Blood For You 2008-as eredetije a Trouserstől:

a dal Poniklo Imre és Kőváry Zoltán közös előadásában 2011 októberében:


Polyák Eszter együttesének, a Naked Woodsnak a dalai:

http://www.facebook.com/pages/Naked-Woods/59670804467 

lejegyezte: Déri Zsolt

https://recorder.blog.hu/2012/01/11/poniklo_imre_amp_polyak_eszter_blood_4_u_dalpremier
Poniklo Imre & Polyák Eszter: Blood 4 U – dalpremier!
süti beállítások módosítása