Antal Nimród rendezi a Metallica 3D-mozifilmjét

2012.03.08. 05:55, -recorder-

Antal Nimród novemberi budapesti látogatása óta tartjuk a szánkat, de most hogy a Metallica hivatalosan is közzétette, végre leírhatjuk: a 30 éves jubileumát nemrégiben ünneplő amerikai heavy metal zenekar új filmjét a Kontroll sokszoros díjnyertes rendezője fogja leforgatni – ráadásul 3D-ben! A 2011-es évet az említett jubileum mellett a Lou Reeddel közös Lulu album népszerűsítésének szentelő Metallica éjjel jelentette be a nagy hírt honlapján, és a zenekari közleményben Lars Ulrich dobos a következőket írja az Elhagyott szoba, A szállítmány és a Ragadozók című filmekkel Amerikában is szép nevet szerző rendezőről: „Azóta rajongója vagyok Nimródnak, mióta az első magyar filmje, a Kontroll feltűnt Cannes-ban és mindenkit lenyűgözött. Nagy izgalommal figyeltem, ahogy az utóbbi néhány évben beindult a hollywoodi karrierje. Alig öt perccel azután, hogy először találkoztunk, máris teljesen magával ragadott a lelkesedése, a kreatív folyamatokhoz való hozzáállása, a formabontó gondolkodása és személyisége. Vágjunk bele!!!

A Metallica mindig is óriási része volt az életemnek, és hihetetlen lehetőség, ha az ember a hőseivel dolgozhat együtt” – mondja Antal Nimród a sajtóanyagban. „Igába fogjuk a Metallica-koncertek hatalmas erejét és energiáját, narratívát fecskendezünk bele, és 3D-ben visszük filmre, hogy megemeljük az élményt.

Ami a Nimród mellé bejelentett producert, Charlotte Hugginst illeti, az ő nevéhez olyan a 3D-s sikerek fűződnek, mint az Utazás a Föld középpontja felé című 2008-as film, és annak folytatása, az épp a napokban mozikba került – és e pillanatban a 2012-es év legnagyobb kasszasikerének számító – Utazás a rejtélyes szigetre.

Az M3D munkacímen emlegetett Metallica-filmet – melynek részleteit a következő hónapok során hozzák majd csak nyilvánosságra – a tervek szerint a nyáron forgatják le, és 2013-ban lesz a premierje.


(Déri Zsolt, Recorder)


http://www.metallica.com

a Metallica legutóbbi kiadványa, a 2008-as Death Magnetic album idején dobozban maradt felvételekből összeállított négyszámos Beyond Magentic EP:


a pályája elején kliprendezőként dolgozó Antal Nimród 1999-ben a Quimby zenekarral forgat:

https://recorder.blog.hu/2012/03/08/antal_nimrod_forgatja_a_metallica_3d_mozifilmjet
Antal Nimród rendezi a Metallica 3D-mozifilmjét
süti beállítások módosítása