„Modernkori hódítóként mutathassam be magam” – Astronautalis

Astronautalis (született: Charles Andrew Bothwell, 1981), a minneapolisi rapper 2003-ban jelentette meg első, még magánkiadású albumát (You And Yer Good Ideas), azóta több kiadót is megjárt és egy egyre népszerűbb lemezeket ad ki (The Mighty Ocean And Nine Dark Theaters – 2006, Pomegranate – 2008). Tavaly ősszel jelentette meg negyedik, eddigi legsikeresebb albumát, a This Is Our Science-t, melynek sokszínű (indie-s, elektro-hiphopos, talking bluesos), néha egy "rapper Beck"-et idéző alternatív hiphopja főleg Európában hódít, és erről – valamint elsőosztályú freestyle-stílusáról – február 9-én a Dürer Kertben személyesen is meggyőződhetünk, hiszen a lemezbemutató turné Magyarországra is eljut.

- Milyen visszajelzéseket kapott a This Is Our Science, és melyik volt a kedvenced ezek közül?

- Szerencsére hihetetlenül jók a visszacsatolások, nagyon hízelgőnek érzem a dalok fogadtatását. Mindemellett semmi sem tesz boldogabbá, mint amikor arról hallhatok, hogy az emberek megmutatják a zenémet a gyerekeiknek. Látni azt, ahogy egy négyéves minden egyes szót elénekel abból a dalból, amit én írtam, páratlan élmény… Libabőrös leszek már a gondolattól is.

- Mit tudhatunk a dalok hátteréről, mikor és hol írtad őket? Útközben születnek, vagy megvan a saját alkotófolyamatod?

- Nagyon sok előzetes kutatást végzek, mielőtt hosszabban írnék. A zenémet többnyire az alapozza meg, hogy egy adott témát hogyan járhatok körbe, és csak aztán kezdek gondolkodni azon, hogy mégis hogyan szólaljon meg az. Nagyon sok időt szánok olvasásra, kutatásokra, jegyzeteket készítek magamnak arról, hogy egyáltalán miről is szóljon az adott lemez, és ez a legnehezebb az egészben. Sokszor egész éjszakákat fenn vagyok és ülök a papírok felett, egészen az őrület széléig sodorva magam, és mindezt azért, hogy mi legyen egy dal utolsó sora. Ezek a pillanatok azért örökké megmaradnak.

- Az év nagyobb részében Európában turnézol. Nincs honvágyad? Ha mégis, hogyan tudod azt elcsitítani?

- Valójában annyit turnéztam az elmúlt években, hogy már sokkal otthonosabban érzem magam útközben, mintha otthon lennék. Ami azt illeti, ideges leszek, ha hosszabb időt kell otthon töltenem mozgás nélkül. Egyszerűen szükségem van rá. Sokkal többször érzem magam magányosnak, minthogy honvágyam lenne, de amikor ez eluralkodna rajtam, semmi sem oldhatja fel ezt jobban, mint anyám hangja a telefonban. Ő az egyik legjobb barátom, és mindig van egy jó tanácsa.

- Gondoltál valaha is arra, hogy állandó zenekarral lépj fel, és ne csak egyedül?

- Amerikában már megtehetem, hogy teljes zenekarral turnézzak, de elég sokáig tartott ezt elérni, hiszen mindennek nyilván anyagi korlátai és vonzatai voltak. Az, hogy ez így alakult, az egyik legjobb dolog, ami csak megtörténhetett velem. Európába azonban nem tudtam áthozni a többieket, mivel öt emberrel utazni nagyon költséges lett volna, de nagyon bízom abban, hogy egyszer ez is el fog jönni. Alig várom, mert nemigen érzem máshol jobban magam, mint mikor zenekarral turnézhatok.

- Van bármilyen külső kontrollod a dalszerzés során, bárki, akinek adsz a véleményére?

- Igyekszem bizalmasan kezelni a még íródó zenéimet, de még így is van pár ember, akiknek szívesen megmutatom a demókat. Az az igazság, hogy korábban több demót is mutattam a közelebbi ismerőseimnek, gyakorlatilag végigkövették a változásokat, és lényegében akkora utat jártak így be az egyes dalok, hogy a végén még csalódást is okoztam a szóban forgó ismerőseimnek, holott nyilván nem ez volt a célom. Épp ezért akire hallgatok, az egyedül a producerem.

- Az új lemezen is több vendégszereplést hallhatunk: hogyan formálódtak a dalok? Kiosztottad, hogy ki mit énekeljen, vagy mindenkinek szabad tere volt?

- Ez maguktól a daloktól függött. Tegan (a kanadai Tegan and Sara duó egyik fele, Tegan Quin – a szerk.) előre megkapta a dalszövegeket, de az énekdallam teljes egészében a sajátja. Simsnek csak a benyomásaimat osztottam meg, az irányt, ahogy elképzeltem magamban a dalt, és hagytam, hogy ő építse fel a saját verzéjét. Sosincs előre eldöntött munkafolyamatom, szeretem, amikor a más előadókkal való kapcsolatom biztosítja egy-egy dal végleges állapotát.

- És mit gondolsz, mi tartja életben a csináld magad-kultúrát?

- Az internet. Ebben ugyanis megvan a lehetősége annak a közösségi élménynek, ami biztosítja a világszintű kommunikációt. Az a tény, hogy bemutathatom az anarchista barátaimat Minneapolisban a squat-lakó berlini ismerőseimnek, egyszerűen hihetetlen. Az internet hatalmas kapukat nyitott az információ szabad áramlásában, és ez az új ismeretek célzatosságában is megjelenik. Mindez pedig azért segít, mert az internet is ugyanazokat az eszközöket használja, mint a csináld magad-mozgalom, ez pedig a nagyvállalatok új marketingfogásaiban jelenik meg a legjobban, mert így akarják elérni az embereket.

- Beavatnál minket a grafikai munkáidba? Hogyan készülnek az Astronautalis-borítók és -dizájnok?

- A saját kezemben van minden döntés, ez pedig nem csupán a borítókra, hanem a pólókra és az internetes felületeimre is vonatkozik. Az anyám grafikusként dolgozott, így lényegében a Photoshop mellett nőttem fel. A This Is Our Science borítójánál egy barátomat, az Ax+Apple révén is ismert Jamie Lynt kértem fel arra, hogy segítsen kitalálni, milyen is legyen a végső formája. Korábban sosem raktam a saját arcom a borítókra, egészen mostanáig. Az alapkoncepció az volt, hogy egy modernkori hódítóként mutathassam be magam. Külön jegyzeteket készítettünk, mert azt szerettem volna, hogy minden, amit a turnéim során gyűjtök, a mementói legyenek minden élményemnek, győzelmemnek és vereségemnek, ezt jelképezi a képen látható páncél is. Azt szerettem volna, hogy az új lemez képileg is önéletrajzi legyen.

- Az újságírók gyakran indie hiphopnak hívják a zenéd, csakúgy mint Aesop Rock vagy Sage Francis esetében. Mit gondolsz, mi a létjogosultsága ennek a megnevezésnek, és szerinted mennyiben jogos?

- Hogy igazán őszinte legyek, úgy gondolom, hogy ez egy helytelen jelző, egy újabb lehetőség arra, hogy a sznobok leírhassanak valamit. A rapen belül számtalan különböző műfaj él egymás mellett, amelyek független kiadókon keresztül is elérhetők, mint az Odd Future, a Rap-A-Lot, vagy épp Aesop Rock, épp ezért nem találom szerencsésnek a meghatározást. Ennek a hangzásnak az lehetett az alapja, hogy több előadó is szerette volna kitágítani a zenei korlátait, ám ahogy teltek az évek, ez önismétlővé és unalmassá vált. Épp ezért nincs is nagy különbség abban, hogy egyes előadók milyen zenét írtak 2002-ben és most. Amikor ez a hullám elindult, nagyon magával ragadt engem is, megváltoztatta az életem és új utakat nyitott, de úgy gondolom, hogy a legnagyobb élharcosok ellustultak. Végeredményként talán mi, az ő rajongóik adhatunk ennek újabb löketet azzal, hogy a hatásukból kilépve valami újat csináljunk. Ez az egyetlen módja annak, hogy a művészet és a zene lélegezzen, hiszen a változás viszi előre a világot is, máskülönben ha az emberek nem változnak, a világ megy el mellettük.

- Mit gondolsz arról a mostanság divatos új hullámról a hiphopban, ami az általad is említett Odd Future tevékenységéhez fűződik?

- Nem igazán kedvelem a zenéjüket, bár van, amit szívesen meghallgatok, még ha nem is sokat. Szerintem túl öreg vagyok ehhez a zenéhez így, harmincéves fejjel, ők nem az én korosztályomhoz akarnak szólni. Szerintem ez akkor is igaz lenne, ha harmincéves lettem volna, mikor a Gravediggaz felbukkant a színtéren, de tinédzserfejjel hatalmas élmény volt átélni mindazt, ami mellett kiálltak. Nyilván van egy véleményem ezzel a hullámmal kapcsolatban, de ezt azért nem osztanám meg, mert érezhetően nem én vagyok a célközönség, érted.

interjú: Bali Dávid

astronautalis.com
http://www.facebook.com/events/163946950387945/

a Tegan Quinnel közös Contrails videója:

szintén a negyedik albumról a lemeznyitó The River, The Woods élőben a 2011-es SXSW fesztiválról: