Death Cab For Cutie: Codes And Keys – teljes album!

2011.05.27. 12:41, -recorder-

Ezen a héten olyan mennyiségben kerültek fel a különböző zenei oldalakra megjelenés előtt legálisan meghallgatható albumok, hogy a Recorder a hét utolsó munkanapján kénytelen gyorsított eljárásba fogni, és gyors egymásutánban bemutatni három olyan lemezt, melyet az amerikai harmincas-negyvenes generáció legjobbjai készítettek, 2011. május 30-án jelennek meg, de az NPR rádióhálózat honlapján már közreadták anyagukat. Eddie Vedder szólóalbuma után második körben következzék Death Cab For Cutie új lemeze, a Codes And Keys, melyről az Underneath The Sycamore, Some Boys, Home Is A Fire és You Are A Tourist című dalok bemutatásakor már sokat írtunk (az utóbbi kettőhöz különleges videoklipek is tartoztak). Az új DCFC-album teljes anyag itt rögtön meg is hallgatható, az elejétől a végéig, egészen amerikai megjelenése napjáig, május 31-ig.

A Ben Gibbard dalszerző-frontember és Chris Walla multiinstrumentalista-producer vezette kvartett egy elődeinél atmoszferikusabb, kevésbé gitárcentrikus, kicsit ambient beütésű lemezt ígért, de a Death Cab For Cutie-nak ez kissé módosított hangzás is jól áll – az amerikai indie színtér meghatározó zenekara egy újabb első osztályú munkával bővítette immár 13 éves diszkográfiáját. Íme:

Death Cab For Cutie: Codes And Keys

1. Home Is A Fire (4:04)
2. Codes And Keys (3:22)
3. Some Boys (3:11)
4. Doors Unlocked And Open (5:37)
5. You Are A Tourist (4:47)
6. Unobstructed Views (6:11)
7. Monday Morning (4:19)
8. Portable Television (2:53)
9. Underneath The Sycamore (3:27)
10. St. Peter's Cathedral (4:30)
11. Stay Young, Go Dancing (2:50)

(a dalok Ben Gibbard szerzeményei, a Home Is A Fire, Unobstructed Views és Underneath The Sycamore című számokban Chris Walla is társszerző volt)


http://www.deathcabforcutie.com

összeállította: Déri Zsolt

https://recorder.blog.hu/2011/05/27/death_cab_for_cutie_codes_and_keys_a_teljes_album
Death Cab For Cutie: Codes And Keys – teljes album!
süti beállítások módosítása