Evil Men Have No Songs + Bioberber

2011.03.13. 08:45, -recorder-

(Új) Szabad az Á, 2011. március 13.
 
Az Evil Men Have No Songs nem más, mint az EZ Basic-frontember Szarvas Árpád hobbizenekara, melynek nevét nem másnak, mint Friedrich Nietzschének köszönhetjük. A tavalyi címnélküli négyszámos EP anyagát, illetve a Recorder karácsonyi ajándékdalaként publikált Harmony Honey-t Árpi egyedül játszotta fel (vagyis énekelt, gitározott, basszusozott, billentyűzött és dobot programozott) – a végeredmény egy shoegaze és twee pop dominanciájú kavalkád lett. A koncerten természetesen lesznek kísérőzenészek is, akik az EZ Basic mellett a Hammer Of Gods és a néhai Ghouls tagságából verbuválódtak – így fordulhatott elő, hogy az EMHNS-fellépéseken egyszerre három cool listás is áll a színpadon!

Az időnként a popújságírásban is tevékeny Árpi természetesen a DJ-zésből is kiveszi a részét az estet szervező Lamantin-kollektíva mellett, de ne feledkezzünk meg a rendezvény másik zenekaráról, a pontban 21 órakor kezdő Bioberberről sem! A festőművészként és színészként is aktív Csató József lo-fi beatzenekara nem hivatalosan 2005, hivatalosabban 2008 óta működik, bár a végső, négytagú felállás csak tavalyra állt össze, és adott már koncerteket a Trafóban, a Vittulában, a Gödörben és a régi Szabad az Á-ban is (merthogy a Szabad az Á a tél folyamán elköltözött, és már nem a Mikszáth Kálmán téri pinceklubban, hanem a Nagydiófa utcai Grandióban működik).
 
Jegyár: 600 Ft

http://www.myspace.com/evilmenhavenosongs
http://www.myspace.com/bioberber
http://lamantin.blog.hu

egy dal az Evil Men Have No Songs legutóbbi fellépéséről, 2010 októberéből:

a Bioberber 2010-ben az egri Bíboros Udvarbálon:

https://recorder.blog.hu/2011/03/13/evil_men_have_no_songs_bioberber
Evil Men Have No Songs + Bioberber
süti beállítások módosítása