Hammer Of Gods: Heal – letölthető EP!

2011.03.01. 13:28, -recorder-

Az e pillanatban épp harmadik lemezére készülő Moog ütőhangszeres tagja, Dorozsmai Gergő – a neves magyar rockdobos és stúdiófőnök Dorozsmai Péter fia – egy-egy számban már anyazenekarának albumain is bemutatkozott szerzőként a frontember Szabó Tamás (Tonyo) mellett, de közben egy saját projektet is vezet Hammer Of Gods néven. Az elmúlt fél évtizedben során több felállást és hangzást is kipróbáló együttes a First Audio Broadcast című 2007-es bemutatkozó anyag és a lo-fi folkos kitérőt jelentő 2009-es Cat vs Snake című félórás EP után szerencsére most ismét a Sonic Youth-gyökerű noise rockra koncentrál, és ennek jegyében adta közre készülő új albuma előtt a Heal című háromszámos EP-t – melynek 22 perces anyaga itt rögtön le is tölthető.
 
Az utóbbi két év során állandósult aktuális Hammer Of Gods-felállásban a gitáros-énekes-szövegíró Dorozsmai és a gitáros-szintis Leidal András mellett Elekes Roland basszista és Mezősi Péter dobos képezi a ritmusszekciót. A háromszámos új EP, mely a zenekar Bandcamp-oldalán is elérhető, az alábbi linkről tölthető le:
http://www.mediafire.com/?qz1spwy8egltajp

Hammer Of Gods: Heal
 
1. Galaxis 06:00
2. Crystal 04:54
3. Mount Celeste 11:07
 
a dalok itt külön-külön is meghallgathatók:

Hammer Of Gods: Galaxis
 
 
 
Hammer Of Gods: Crystal
 
 
 
Hammer Of Gods: Mount Celeste
 
 
 
ez pedig egy korai Hammer Of Gods-felvétel, a Led Zepplintől kölcsönzött zenekarnévhez jól illő Robert Plant című dal, abból az időszakból, mikor még egy másik Moog-tag, a basszusgitáros Szabó Csaba is benne volt az együttesben Dorozsmai Gergő mellett:
 
 
 
http://hammerofgods.bandcamp.com
http://myspace.com/hammerofgodsband
 
összeállította: Déri Zsolt

 

https://recorder.blog.hu/2011/03/01/hammer_of_gods_heal_letoltheto_ep
Hammer Of Gods: Heal – letölthető EP!
süti beállítások módosítása