Rendszeres Képzeletbeli Heti Top 10 (KHT10) összeállításunk, illetve a zenekaroktól, zenészektől és egyéb ismert figuráktól bekért lemezlisták mellett időről időre a Recorder szerzői is összeírják kedvenc zenéiket. Sugó Lilla, Klág Dávid, Soós Csaba, Csada Gergely és Nagy István után most Szaák Zoltán következik, aki Stereomackó nevű saját blogján is lelkesen publikál.
White Wires: Popularity
Az ottawai White Wires idei WWII című lemezével az utóbbi évek legnagyszerűbb power pop/punk albumát tette le az asztalra. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a tragikus sorsú (2003 júliusában, alig pár hónappal Guitar Romantic című debütalbuma megjelenése után egy szörnyű autóbalesetben négyből három tagját elvesztő, és ezzel meg is szűnő) portlandi The Exploding Hearts „gitárromantikája” óta nem született ehhez fogható mestermű a stíluson belül. Ember legyen a talpán, aki kibírja, hogy a Csendes éj helyett ne a Popularityre pörögjön az ünnepek alatt!
Occult Detective Club: Jealous
A Ramonesra, a Misfitsre és a Wipersre hivatkozni a lehető legtermészetesebb dolog punk körökben. A három zenekar együttes górcső alá vétele azonban csak a 2000-es évek hajnalától ilyen természetes (Marked Men, Chinese Telephones, Hex Dispensers). 2010-ben a szenzációs nevű dentoni Occult Detective Club tisztelgetett a legtökéletesebben hősei előtt. A 2010 februárjában megjelent első nagylemez minden dala, így a Jealous is pontosan annyira vidám, mint amennyire gonosz és legalább annyira kompromisszummentes, mint Richie Madano a Törvényre törve című filmben!
So Cow: International Waters
Brian Kelly a dél-koreai általános iskolások kedvenc angoltanára, aki So Cow nevű egyszemélyes zenei vállalkozásával idén sem okozott csalódást rajongóinak. Legújabb, Meaningless Friendly című lemeze a korábbiaknál ugyan valamivel kísérletezőbbre sikerült, de a végeredményen ez egy milliméternyi csorbát sem ejtett – sőt ennek tükrében jóval több meglepetést tartogat, mint bármelyik eddigi munkája. Az International Waters például tisztára olyan, mint egy miniatürizált sokfelvonásos popopera, ami percenként teljesen más irányt vesz, de közben mégis ugyanabban a Television Personalities és a Deerhoof legszebb pillanatait idéző csodavilágban marad, ami mindig is jellemezte Kelly dalait.
The Parting Gifts: Don't Hurt Me Now
A gitáros-énekes Greg Cartwright (The Oblivians, Reigning Sound, The Compulsive Gamblers) és a gitáros-énekeső Lindsay "Coco" Hames (The Ettes) kollaborációjából létrejött The Parting Gifts szerint a garázs-rocknak egyáltalán nem lételeme a tömény sörszag és a szigorúan három akkordra épülő tematika. Sőt váltig állítják, hogy pajkos orgonafutamokkal, urambocsá apró gitárszólókkal, egyenesen elegánssá varázsolható a műfaj.
Superchunk: Rope Light
Az idei év legnagyobb indie rock szenzációja a Pavement újjáalakulásán és a Vaselines visszatérő lemezén kívül a Superchunk kilenc év néma csönd után megjelent új albuma volt. A Majesty Shredding a valaha született egyik legnagyszerűbb visszatérés, egy időcsapda, amibe négy Chapel Hill-i gimnazista beleragadt a kilencvenes évek elején. Lehetne említeni bármelyik dalt, de talán Rope Light a legeklatánsabb példa arra, hogy a Hüsker Dü-típusú gitárreszelések, a buzzcocksos harmóniák és Mac McCaughan mérges tinédzserre emlékeztető énekhangja semmit sem változtak a zenekar 1989-es megalakulása óta.
The Octagon: Suicide Kings
Mi történt volna a Guided By Voices hangzásával, ha a nyolcvanas évek végén Robert Pollard valamivel nagyobb érdeklődést tanúsít a garázs-rock iránt? Pontosan az, ami a Warm Love And Cool Dreams Forever című The Octagon-lemezen hallható. Az albumot nyitó Suicide Kings az utóbbi évek legszívszorítóbb indie rock himnusza.
Unknown Mortal Orchestra: How Can U Luv Me
Tényleg ismeretlen halandók. Senki sem tudja, kik ők pontosan, csak annyi biztos velük kapcsolatban, hogy élnek-halnak a fuzzosra torzított hiphop alapokért, és imádják a Shinst, az Of Montrealt, valamint a Sparksot.
La Sera: Never Come Around
Istennek hála, a korábbi évekhez hasonlóan 2010-ben is hemzsegtek a klasszikus, hatvanas éveket idéző csajpop zenekarok. A számtalan bátor vállalkozó közül Katy Goodman, azaz Kickball Katy, a Vivian Girls basszusgitárosa tett a legtöbbet azért, hogy idén se merüljön feledésbe Phil Spector zenei hagyatéka. Szólóprojektjének nagylemeze csak 2011 februárjában várható, de egy szenzációs videoklip már készült az albumot beharangozó Never Come Aroundhoz (lásd a cikk alján!).
Fabienne Delsol: Ce jour-là
Fabienne Delsol, a Gainsbourg-lányok XXI. századi nagykövete egész egyszerűen nem tud hibázni. Legyen szó saját dalról, vagy újraértelmezésről, ő mindig tökéleteset alkot. Sylvie Vartan szó nélkül megszabadult volna gyönyörű szőke fürtjeitől, ha egy olyan mesterművet tud alkotni Ce jour-là című 1965-ös dalából, mint amekkorát az új évezred yé-yé királynője faragott belőle most legújabb lemezén.
Tennis: Marathon
Az idei év legszimpatikusabb őrületét a hatvanas évek bűvköréből táplálkozó lány-fiú felállású duók jelentették. A Tennis, a Cults, a Soda Shop és a Kisses mind-mind imádnivaló zenekarok, de a legemlékezetesebb pillanatokat a magát egy népszerű labdajátékról elnevező együttes twee popba oltott doo-wopja okozta.
