John Lennon az ötfontos pénzérmén

2010.10.30. 18:20, -recorder-

A Beatles néhai gitáros-énekesének arcképe egy limitált példányszámú sorozaton kerül az érme hátoldalára.
 
Jubileumi emlékévében továbbra is folyamatosan jönnek az 1940-ben született és 1980-ban meggyilkolt John Lennonnal kapcsolatos hírek – egy rendhagyó emlékkoncertről és egy FBI-ügyről már itt a Recorderen is írtunk. A legfrissebb hír, hogy az énekes arcmása pénzérmére kerül Nagy-Britanniában – konkrétan brit ötfontosokról van szó, egy limitált példányszámú sorozatról. A Royal Mint pénzérmegyártó nagyvállalat által meghirdetett Great Briton közönségszavazáson elsöprő – 92 százalékos – győzelmet aratott Lennon, aki olyan elhunyt brit nagyságokat utasított így maga mögé, mint Jane Austen írónő (1775-1817), a televíziót feltaláló John Logie Baird (1888-1946) vagy Sir Walter Raleigh (kb. 1552-1618), arisztokrata, költő és felfedező, a brit dohányipar elindítója. Az utóbbi híresség kapcsán az ügy pikantériája, hogy az erős dohányos Lennon az I’m So Tired című 1968-as Beatles-dalban Raleigh-t nemes egyszerűséggel hülye baromnak nevezte.
 
Abszolút időszerűnek nevezhető, hogy a közönség a voksát John Lennonra adta születésének hetvenedik évében” – nyilatkozta a Royal Mint képviselője. „Elsöprő győzelme a szavazáson egyértelműen mutatja, hogy a korai halálát még mindig mennyire sokkolónak tartja a nemzet” – nyilatkozta Dave Knight, a Royal Mint igazgatója, majd elárulta, hogy a pénzérmékből 5000 példány kerül forgalomba (a Lennont ábrázoló ötfontos érmét darabonként 45 fontért lehet majd megvásárolni), ezenkívül legyártanak egyetlen egy darab 24 karátos aranyérmét is, ami természetesen az elhunyt popsztár családját illeti.
 
(nme.com)
 
http://www.johnlennon.com 

https://recorder.blog.hu/2010/10/30/john_lennon_az_otfontos_penzermen
John Lennon az ötfontos pénzérmén
süti beállítások módosítása