Két éve megnyerte az Öröm a Zene! tehetségkutatót, idén pedig már a második nagylemezével készül a debreceni Heavy Brains, akik a nyolcvanas évek szintipopját megidéző klipdallal debütálnak a Recorderen.
Két éve megnyerte az Öröm a Zene! tehetségkutatót, idén pedig már a második nagylemezével készül a debreceni Heavy Brains, akik a nyolcvanas évek szintipopját megidéző klipdallal debütálnak a Recorderen.
Itt a magyar alter új generációja! A Raklap, a Semmi és a Máklikőr után a kisbetűs ünnepnapok is bemutatkozik a Recorderen, akik annyira fiatalok, hogy még a „pofátlanul fiatal” jelzőt sem kapták meg. Nyáron jön az első nagylemezük, erről debütál most a tarot kártyás című számuk, a Kardok tízes.
Többszólamú vokálok, elektronikába hajló, érzékeny dreampop. A Maluridé két éve itt, a Recorderen debütált, majd immár trióként felkerült a Telekom Electronic Beats legjobb fiatal, hazai pop-, klub- és kísérleti elektronikus zenéket összegyűjtő válogatására. Az egy éve együtt alkotó zenekar jelenleg…
A Covid alatti unalomban, egy véletlenül feldolgozott népdal hatására született meg a csellómetálos Leecher tagjaiból a latinul és magyarul is éneklő Itinera, amely a skandináv pagan folkból és a hazai folktronicából is erősen inspirálódik. Eddigi legjobb, zakatolós-utazós számuk itt, a Recorderen…
A San Junipero Experience (igen, a Black Mirrorból van a név) Specker Balázs egyszemélyes 80s-retrowave-pop projektje, amit mindössze két dal után leszerződtetett a műfaj egyik kulcskiadója, az Aztec Records. Már náluk jelenik meg – és itt, a Recorderen debütál – Balázs új dala, a Must Scream, amely…
Hömpölygő grúvok, táncolható páratlan ütemek és izgalmas afro ritmusok: tavalyi nagylemeze után új EP-vel jelentkezik a pécsi instrumentális zenekar, a FILC, akik a jazz és funk keretei között, a 70-es, 80-as évek fúziós zenéit megidézve visznek improvizatív, örömzenei utazásra.
Trióvá bővült és új EP-vel debütál a Recorderen a Solkym, amely a Felütés podcastből ismerős Jacsó Miklós egyszemélyes projektjeként indult. A Get your eyes used to the dark az első zenekaros anyaguk, amin az eddigi utazós, sci-fi hatású zene most kicsit rockosabb irányt vett, de továbbra…
A Florence + The Machine és Hans Zimmer hatásától sem mentes, filmzeneszerű orchestral popot játszik Törőcsik Hanna Kozmofobe néven. Első dalát testvérével, a színész Törőcsik Franciskával vette fel két éve, hamarosan pedig első EP-je is megjelenik, amelyhez a Kelenföldi Erőmű irányítótermében…
Tavaly jött ki első nagylemezével a nemszarozós, grunge-punkos zenét játszó Feed The Mogul, akik mindig is élő zenekarnak tartották magukat, ezért nemrég belevágtak egy live session sorozatba. Ebből kijött már két szám, most pedig a lemez (egyik) húzódala, az Out of Control debütál, amelyben a Keret…
Többszólamú magyar ének fuzzos gitárzenében? Zseniális parabáb klip gyilkos csivavával és kozmikus űrutazással? Első klipje után alkotói filozófiájáról is mesél a Recorderen a magyar underground legjobb feltörekvő garázszenekara.