Hogy a Converge mikor volt a csúcson, azt már csak azért is nehéz eldönteni, mert majd minden korszakukban kiemelkedőt alkottak. A 2001-es Jane Doe idején? Vagy inkább a 2004-es You Fail Me-vel? Hé, még az is lehet, hogy most, ezzel a kilencedik albummal.
A tanár, aki a bizonytalan popszakmáért otthagyta a katedrát és a sikeres filmrendező, aki visszatért a nem a populáris mivoltáról ismert slowcore-zenéléshez. És a sztorinál is jobb a Lean Year zenéje!
Egy megbízható dalszerző-előadó, aki azért megbízhatóan letér az útról. Szintifunkos indiepopja megnyerő, ráadásul egy híres zenész fia.
Ó, Moz! Annyi mindent mondtál 2017-ben, ami érdekes volt a nemzetközi sajtónak! Mér nem énekeltél inkább valami olyant, ami izgalmas is a nemzetközi popsajtónak?
Kissé túltelített volt folkos dalszerző-előadó lemezekből 2017, de persze ez legyen a legnagyobb baj, pláne, ha ilyen kiemelkedő lemezekkel volt teli, mint Julien Baker második albuma.
Hajrá! Mindent bele! Csak drukkolni tudunk a mindentbele diszkó-dub-funk-punk-house glasgow-i galerinek. Ne állj ellent neki-tánczene.
Nincs csodálkoznivaló abban, ha még nem hallottál Ecca Vandalról, erről a dél-afrikai származású, Ausztráliában élő énekesről. Annyi zene van, hogy egyre nehezebb felfedezni olyat, aki nincs benne a mainstream (értsd 21. századi módon: playlistek, Insta, bejáratott online zenei…
Új-Zélandról 2017-ben Lorde poplemeze mellett kaptunk egy perfekt dalszerző-előadói albumot is: Aldous Harding második LP-jét, amely a három évvel korábbi debütnél is erőteljesebb, katartikusabb, dúsabb hangszerelésű popos-folkos anyag.
Charlotte Gainsbourg mindhárom eddigi 21. századi lemeze elég jó volt, de a most megjelent Rest mindegyiknél erősebb, szebb és drámaibb.
Bibio szintet lépett új lemezével, folktronicából idm-es glitch popon át eljutott a letisztult ambientig és jobb mint valaha.
