Majdnem pontosan húsz év után tért vissza végre Budapestre a súlyos, belassult metalzenék egyik legfontosabb úttörője, a Neurosis, ráadásul három külön-külön is izgalmas együttes társaságában. Fotógalériánk a várva-várt estéről.
Majdnem pontosan húsz év után tért vissza végre Budapestre a súlyos, belassult metalzenék egyik legfontosabb úttörője, a Neurosis, ráadásul három külön-külön is izgalmas együttes társaságában. Fotógalériánk a várva-várt estéről.
A Ministry az ikonikus Al Jourgensennel az élén bő tíz éve adott utoljára klubkoncertet itthon, most viszont végre visszatértek a tavalyi, Trump Amerikájának teljes erőből nekimenő album anyagával és sok-sok régi kedvenccel. Fotóriportunk az A38 fedélzetéről.
Hiányzik Budapestnek egy jó akusztikájú, 4-5000 fő befogadóképes koncertterem. Míg a korábbi Arénás Slayer koncert fél csarnokra volt limitálva, a mostani a teljes teremre. Teltháznak nehezen mondható. A lelkes közönség a koncert felétől pörgött fel rendesen, sajnos Tom Araya nem igazán kommunikált…
A belga rockzenekar, a dEUS kultikus lemezének, a The Ideal Crashnak 20 éves évfordulója aprópójából turnézott. Tom Barmanék utolsó állomása a Barba Negra Track volt, ahol a lelkes rajongók végighallgathatták a lemezt elejétől végéig, plusz kaptak még 4 slágert ráadásként: Quarte Mains, Fell Off the…
A Morcheeba népszerűsége hazánkban töretlen, a Dürer Kert nagytermébe pillanatok alatt fogytak el a jegyek.
Az orosz trash nagyágyúi, a Little Big visszatértek, és újra megtöltötték az Akvárium NagyHallját. Ezt a jelenséget mindenkinek látnia kell, aki vevő egy kis veretésre. Aki nem volt ott, az nyáron a Budapest Parkban pótolhat, aki ott volt, az repetázhat.
Ez a hónap a sötét synth-popban utazó londoni kötődésű magyar zenekarok késői és különleges lemezbemutatóiról szól: nemrég a jó ideig az angol fővárosban tevékenykedő Black Nail Cabaret táncosokkal és vendégzenészekkel kibőbülve prezentálta élőben késő ősszel megjelent új lemezét, most pedig a…
A Black Nail Cabaret tavaly megjelent Pseudopop lemeze 10/10-es értékelést kapott tőlünk, így a kicsit megkésett lemezbemutató koncerten ott volt a helyünk. Fényképezőgéppel.
Az afrikai zenék újabban reneszánszukat élik itthon, aminek kiváló példája volt a szombati United in Sound: Cosmic Forces of Oneness néven futó nemzetközi örömzenés nagytalálkozó, amire a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül és az A38 Hajó fedélzetén került sor. Az este…
A svájci The Young Gods a nyolcvanas évek közepén megerősödő indusztriális zene innovatív, autentikus és nem utolsósorban folyamatosan fejlődni akaró képviselőjeként az évek során újabb és újabb meglepetésekkel ajándékozott meg minket. Vártunk öt – vagy a 2019-es Data…