Aki megrendeli Björk új, Utopia című lemezét, a zene mellé kap még 100 AudioCoint. Be lehet váltani pénzre (valódira, Bitcoinra), vagy valami értelmesebbet csinálni vele.

A Royal Blood új klipjében ismét rengetegen meghalnak, és ismét szürreálisan vicces az egész.

Chris Rea, a szerethető-uncsi melankolikus szoftblues-dalok királya? Lehet, de nagy tévedésben vagy, ha azt hiszed, hogy csak olyanok jöttek onnan, mint a The Road To Hell vagy az Auberge. Mellesleg azok se rosszak, sőt, szembe kell nézni vele: az autómániás, gitárgyűjtő zenész életművének nagy része teljesen vállalható utazós zene. De még annál is több. A nyolcvanas években kevesen írtak nála jobb tengerpartra elvágyódó dalokat, amik közül számos kapott olyan pazar dance-es remixet, hogy a 2000-es években ölre mentek érte a space disco/nudisco dj-k. Arról már ne is beszéljünk, hogy ő a chillwave egyik nagy előfutára is, bizony. Szóval most, ma esti budapesti koncertje elé mutatunk tőle tíz perfekt dalt, amikhez a rajongói videók jelentik a bónuszt. Jó részük fantasztikus utazós háziklip havas tájból nyárba vágyva, tengerpart mellett autózva vagy épp karácsonyra hazavezetve.

A Recorder 56. lapszámának fókusztémájával 1997-re csévéltünk vissza (pontosabban csévélt vissza St. Vincent a címlapon). 1997 kronologikus idővonala, a mainstream popzenei trendek és az év hiphop- és elektronikus tánczenei momentumai, aztán 1997 legjobb albumai, valamint kedvenc 1997-es dalaink, plusz az év menő és ciki slágerei után íme az év hazai zenei életének emlékezete. A sorozatot jövő héten zárjuk a Recorder szerzőinek személyes kedvenc nagylemezeivel.

A pezsgő 1995-höz képest álmosabb, átlagosabb 1996 után ismét sűrű és eleven időszak következett a magyar popzenében. A korábbi előjelek után talán ebben az évben látszott a legjobban, hogy tényleg zajlik az őrségváltást. A régiek felvették a generációjukhoz illő pozíciókat, az újak pedig belenőttek a vezetők szerepébe.

Ez jobb, mint a debütalbum! Nem mindig fordul ez elő második lemezeknél, sőt! Inkább ritka, de az Alvvays megcsinálta. 

Huszonhat lemez beillik egy egész életműnek, mondhatnánk, és Chris Rea egészen biztosan nem értene egyet: a hatvanhat éves legendás gitárművész fáradhatatlanul turnézik és adja kis sorra új albumait, a legutóbbi, Road Songs for Lovers címűt idén. Ennek turnéjával jön el öt év után újból Budapestre november 6-án.

A világzenei lemezkiadókra enyhén szólva sem jellemző a stabilitás, aminek legfőbb oka, hogy sokuk afféle one man show, így a cégek tevékenysége nagyban függ az egyének életének, érdeklődésének fordulataitól. Ugyanez a lista teljesen máshogy nézett volna ki tíz éve és valószínűleg teljesen máshogy fog kinézni tíz év múlva is. Bárhogy is, ma ezek a legfontosabb lemezcégek a világzenében. Világrecorder rovatunk cikke az 56. Recorder magazinból.

A szlovén Laibach a politikával átitatott indusztriális zene legkiemelkedőbb zenekara, 1980 óta folyamatosan aktívak – az azóta eltelt közel harminc évben négy feldolgozás- és nyolc saját lemezük jelent meg, az idei kilencedikre pedig Nietzschéhez fordultak inspirációért, szombaton be is mutatják az A38 Hajón.

Ambient után dalszerűbb, egyben kísérletezőbb megszólalás: itt az új Wave Of Sound-lemez.

A francia Thomas de Pourquery a jazz egyik új prófétája, szaxofonjátékával Coltrane-t idézi, de dalszerzőként és énekesként is az elmúlt évek jazz-revivaljának kiemelkedő alakja – 2014-es Play Sun Ra című debütalbuma az év jazzlemeze lett Franciaországban, világával pedig egyszerre juttatja eszünkbe Charles Mingust, a Joy Divisiont vagy éppen a Sex Pistolst, november 11-ei trafós koncertje a város egyik legjobb programja.