
Közmunkás lettem és katona, birkákkal hadakozó juhász. Itt izélsz nekem ilyen társadalomkritikát. Voltam már sok, voltam kevés. Nem vagy egyedül azzal, hogy egyedül vagy. Feltekerem a basszust, de csak mert a szomszédból szóltak. Lélekrost, kiáltó csempék, anonim hangszínek és felcímkézetlen frekvenciák. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.
nyhill tavalyi nagyszerű lemeze után több EP-vel is előjött (legutóbb tél végén), de a hatfayash EP még ezeknél is sokkal őrültebb zene a hiphop határvidékeiről. Az alapok között van zajossá torzult basszussal megbolondított old school, súlyos breakbeat, minimáldobolás, sűrűre szőtt zörgős groove-ozás - aztán egy fuvolás-pizzicatós finomkodás lep meg, amire nyilván több számnyi teljes őrület következik. A szövegek pedig háttérbe tolt, gyakran csak komoly odafigyeléssel (vagy úgy sem) érthető, sűrű tudatfolyam-rapek, "épp ez jutott eszembe" típusú baromkodások, hol régisulis flow-val, hol akár ritmizálás nélküli szövegeléssel - de az is lehet, hogy ami "életből ellesett" természetes szövegritmusnak tűnik, az aztán mégis ráillik az alapra. Nem mondom, hogy mindenkinek való, de valójában roppant szórakoztató ez az EP. Ha segít (nem), a YouTube-on ez a leírása: "világgazdasági helyzet got me like". (A cikk címét a ezekolajfoltothagynakenmegviragokat című számból vettem.) Facebook, Instagram
veryraredome 2020 óta zenél, utolsó nagyobb megjelenése a tavaly nyári 7 album volt. A Harry Potter-idézetet címnek választó OTT NYÍLIK AHOL ZÁRUL-ról azt írja, hogy "azt érzem, végre kiforrott, pontosan mi is a vonalam ebben a hyperpopnak nevezett kreatív káoszban". Ez utóbbi kifejezés jól jellemzi a hozzáállását: elsőre tényleg kreatív káosz érzetét keltik a számok. Sűrű, harsány a megszólalás; populáris és underground elektronikus stílusokból jönnek váratlan megoldások, egy-az-egyben vagy megcsavarva; a hagyományos struktúrákat folyamatos váltások kezdik ki. (Vagy olyan még meglepőbb és jobb megoldások, mint a pillanatnyi csend a Kobuciban.) Ugyanakkor fura mód mégiscsak (hyper)pop ez, fogós dallamokkal és sokszor érzelmes szövegekkel. 4ma, Huzugha és FRANKO vendégeskedik egy-egy dalban, egyébként a programozástól a szintin és gitáron át a vizuálig minden veryraredome munkája. Instagram
A Cataflamingo 2023-ban adta ki debütáló nagylemezét, amit egy szokatlan remix-EP követett. A friss Lovam gyenge EP nagyjából a nagylemez vonalát követi: érzelmes-érzékeny-szenvedélyes indie / alter rock a számok körvonala, de ha közelebbről megnézzük, rengeteg ezeken a műfajokon messze túlmutató hangszeres és szerkezeti megoldás frissíti fel a megközelítést. Például a Hullám egy egyszerű, kicsit hiphopos ritmussal indul, amire aztán mégis jól illik a zsongó, körbe-körbe járó, tényleg hullámzó gitár és szinti - és még meglepőbb, hogy erre az inkább repetitív, mintsem popos alapra végül fel tudnak húzni egy rendes dalt. (Ők láthatók a nyitóképen.) Facebook, Instagram
mxrpha a kísérleti / posztklub elektronikus zene új generációját képviseli, hallható volt például az EzmBA idei válogatásán. INSIDES című első nagyobb megjelenésén darabokra tört, de azért a táncparkettre is vissza-visszakacsintó ritmusok, súlyos basszusok, aprólékosan megdizájnolt digitális törmelékek állnak össze számokká, amik olykor több kapaszkodót adnak (dallamok, hangulatfestő szintiszőnyegek, ismert stílusok megoldásai), hol elveszik ezeket. A 23 perces EP zárása pedig a maga akadozó módján kifejezetten érzelmes. mxrpha bizonyítja, hogy nemcsak jól megmunkált részletekben, hanem nagyobb egységben is képes gondolkodni. Instagram
A Váczi Eszter Quartet hét éve adott ki utoljára lemezt. A Lesz majd úgy fél órája könnyen befogadható jazz, sanzonos, illetve latinos behatásokkal. Az előtérben természetesen az énekesnő áll, aki Mesterházy Balázs költővel együtt dolgozott a szövegeken, amik így a költészet és a dalszöveg közötti határon mozognak. Alapvetően inkább kedves-kellemes zene ez, de többször - pl. a múlandóságról szóló címadó dalban - kimozdul innen. A lemezbemutatót egyébként már tavaly megtartották, de a stúdióverziók mostanra készültek el, talán azért is, mert Váczi Eszter közben a kairói Liszt Intézet igazgatója lett. Honlap, Facebook, Instagram
Fattyú több konceptlemezt is kiadott már, a legújabb EP-jén viszont "az a központi téma, hogy nincs központi téma". A black metal és annak határvidékei, illetve dungeon synth és dark ambient a fő stílusok, amikből ez a feketén belül kifejezetten sokszínű, a kereteket bátran feszegető EP összeáll - az Ez a hely például erős posztpunkos hatást is beépít. Ahogy több korábbi Fattyú-lemezen, itt is vannak közreműködők: N (Rém), Nagy Gábor (LanternI), Varsás Gábor (Shum). Facebook, Instagram
Fekete Ádám 2023-ban adott ki egy nagyszerű, emberi, elidegenítő, vicces kollázslemezt, azóta pedig elindította sorozatát a Recorderben (disclaimer!), nemrég pedig egy új albummal is előállt. A Dying Shoemaker itt a Dying Bed Maker - és az elkészítésének felénél járt, amikor Ozzy meghalt, úgyhogy ez a kollázs részben az ő halálos ágyának előkészítése is. Rádióból felvett és környezeti felvételek, régi dalok a világ különféle tájairól, "elektroakusztikus machinációk, anonim hangszínek és felcímkézetlen frekvenciák, amiket a gépemen halmoztam fel" - ezek mind szerepelnek ebben a bő fél órában, ami a körvonalazott zenei részletek, határozott hangulatok és az elemeltség, megragadhatatlanság, elidegenítés között mozog. Az élettől búcsúzás témája nem telepszik rá, a zene nem kényszeríti a hallgatóra ezt az értelmezést. Biztosan nem (vagy nem csak) tragikus: belehallható az elengedés könnyedsége, sőt, sajátos felszabadultsága is. Facebook, Instagram
Az Avult kiadó 2001 és 2008 között működött, kis példányszámú, gyakran különleges fizikai formátumú CD-R-ekkel, majd 2017-ben felkerült a katalógusuk a Bandcampre. Most pedig 17 év kihagyás után, minden kommentár nélkül megjelent egy új kiadvány is, a legtöbb Avult-lemezt jegyző R. R. Habarctól. Ő a kollázstól az ipar-konkrét zenén át a sűrű noise-ig többféle zenét is megjelentetett, de az Ittmaradottak még így is a rejtélyesebb Habarc-lemezek közé tartozik. A számok fele sejtelmes ambient - akár még némi new age-esnek mondható hatás is érezhető bennük (éteri angyalhangok!), ámde az apró disszonanciák, illetve az egészet egyfajta meghatározhatatlan térbe helyező effektezés ezt felül is írja. Ezek között pedig egészen másféle számok hallhatók: amolyan ipari-konkrét kopácsolás, kattogás, zúgás, ami olykor hideg, máskor egészen otthonos, de olyan is van, hogy zajba fordul. Annyira nehezen megragadható ez a lemez, hogy az ember először szeretné tudni, mire gondolt a szerző, majd rájön, hogy ez az enigmatikusság pont az egyik fő erénye.
Rónai András
Júliusban a következő lemezeknek, EP-knek volt a premierje itt a Recorderen: FRANKO x OB: Effektív (laza hiphop örömzenélés befutásról, pörgésről), Camille Corot: nem látom a végét, talán nem is létezik (felszabadító csordascreamek és progresszívebb durvulások); valamint a következő klipeknek, daloknak: Csinszka: Felsütött a napsugára, Szlimmy x DOÓR x Csodaszoba: Gondolok rád, Kóda: Ide ne tévedj, LIILIUM Acoustic feat. Maszkura: Vihar előtt, Glsch x DDT: Mérleg, Flanger Kids: Spaced Out, Hűvös feat. Bíró Bence: Élek és virulok, Noira: Not Okay, Palo Canto feat. fllozz: Envision, Konkoi: 33000 Feet Above Sea Level (Live), Messessippi: Danzates.

