A pünkösdi hétvégén, június 6-8-a között Sopronba érkezik Paul Kalkbrenner, Parov Stelar és Dub FX, az egész várost megmozgató „warm-up napok” keretében pedig június 1-én az Earth, Wind & Fire Experience a Fő téren nyitja meg a fesztivált. 2025-ben Sopronban indul a nyár – ezt ígérik a SopronFest szervezői.
Sopron neve évtizedek óta egyet jelent a fesztiválozás élményével. A korábbi alapítók, a város vezetőivel közösen döntöttek úgy, hogy egy igazán újszerűnek mondható „urbán fesztivállal” színesítik a hazai kínálatot. A SopronFest jövőre láthatóan szintet lép, ugyanakkor a szervezők célja továbbra is egy „emberi léptékű” és fenntartható méretű fesztivál megvalósítása. A Lővérekben a két szabadtéri színpad mellett a Telekom Secret Garden és a soproni borfesztivál, vagyis a Poncichter Negyed várja a soproniakat és a városba látogató turistákat. Sopron ma már Budapestről 2 óra alatt elérhető, így egy egyestés programként is jó lehetőség az ország bármely pontjáról. Június 1-től egy héten át koncerteknek, irodalmi, gasztronómiai programoknak, kiállításoknak ad otthont a belváros, élettel telnek meg az utcák, a terek, a helyi klubok, kávézók, éttermek, a szervezésben pedig a főszervező Weekend Event Kft. mellett a város kulturális életének aktív szereplői is szerepet vállalnak.
A SopronFest fő eseménye 2025-ben is a pünkösdi hétvégét érinti, június 6-tól, 3 napon át a Lővérekben várják a fesztiválozókat. A kínálatban a nemzetközi színtérről az osztrák Parov Stelar, a berlini Paul Kalkbrenner, valamint Dub FX szerepel. A hazai fellépők első köre is megérkezett: a Halott Pénz, a Carson Coma, Dzsúdló, a Parno Graszt, Co Lee, Sisi, az Analog Balaton, a Budapest Bar és Lil Frakk mellett L.L. Junior itt mutatja be először élő zenekaros műsorát, és érkezik a „legnagyobb buli”, a Necc Party is.
A háromnapos bérletek és a napijegyek már elérhetők a fesztivál honlapján.