„Szerelem volt neked a tenger” – Premier! Csoóri-versekkel bújócskázik a Napfonat

2024.10.01. 16:59, srecorder

re5d2245_reka_valkai_photography.jpg

Új dallal érkezik a Napfonat női a cappella együttes: a Bújócska egy játékosan titokzatos dal, melynek szövege Csoóri Sándor két versére épül (a Játék a tengeren és az Elengednélek, visszahívnálak). Témája a szerelem sokfélesége, mely a tenger végtelen hullámzásához hasonló.

A Napfonat 2018-as alakulása óta jó pár alkalommal bizonyította egyedülállóságát. Az öt nőből (Szalay Heni, Szarka Anita, Tóth Eszter, Tóth Orsi, Volkova Krisztina) álló a cappella együttes hangzását ütőhangszerek – és ebben a dalban citera – teszik teljessé. Az énekesek közötti harmónia és az elemi ritmus olyan sokszínűséggel párosul, ami a produkciót rövid időn belül a könnyű- és világzenei fesztiválok rendszeres fellépőjévé tette.

A Bújócska a többéves múltnak örvendő Csoóri Szalon idei programjába készült Vecsei H. Miklós felkérésére és a Művészetek Völgyében hallhatta először a nagyközönség.

„Nagyon örültünk a felkérésnek, amely egy igazán izgalmas alkotói folyamatot hozott számunkra. Sokáig egyéni műhelymunkában foglalkoztunk Csoóri verseivel és világával, majd összeültünk és felolvastuk egymásnak kedvenc sorainkat. Érdekes volt, hogy habár több közös keresztmetszetet találtunk a kedvenc szövegekben, mégis elsőre nehezen találtuk meg a közös zenei irányt. Sokat kísérleteztünk, majd (Tóth) Orsi felvetette, hogy egyenként improvizáljunk egymásnak a kiválogatott versek szövegeire. Ez indította el az egyéni alkotói létből az összefonódást. Egymás ötleteire válaszolva épültek a sorok, míg megszületett a Bújócska végleges szövege és zenei magja, amit aztán többszólamosítottunk.

Nagyon szeretjük a végeredményt, melyet Budaörsön, a Kunyhó Próbaterem és Stúdióban Lee Olivér hangmérnök segítségével rögzítettünk, aki a keverésért és masteringért is felel. A dal borítóját – eddigi megjelenéseinkhez hasonlóan – Makhult Gabriella képzőművész, illusztrátor készítette és most is csodálatosan ragadta meg a dal témáját.”

A Bújócska mától elérhető az együttes YouTube-csatornáján, ill. hamarosan érkezik minden streamingplatformra is, élőben pedig december 15-én, a budapesti Akvárium Klubban, az idei POKET Karácsony – Csoóri-szalon nagykoncerten hangzik majd el.

 

Napfonat a Facebookon. Instagramon.

Fotó: Valkai Réka.

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2024/10/01/szerelem_volt_neked_a_tenger_dalpremier_csoori-versekkel_bujocskazik_a_napfonat
„Szerelem volt neked a tenger” – Premier! Csoóri-versekkel bújócskázik a Napfonat
süti beállítások módosítása