„Lehet, hogy régebbi Slipknot-dalokat fogunk játszani meztelenül” – Az aurevoir. frontemberei a Várkert Bazárban

2024.05.29. 15:30, srecorder

f2hg-avagy-felelmetes-ketszemelyes-hurszaggato-galeri-agocs-marton-fejer-mihaly-varkert-akusztik-original-237500.jpg

(X) Június 4-én F2HG-koncert lesz a Várkert Bazárban, a Félelmetes Kétszemélyes Húrszaggató Galeri, vagyis az aurevoir. frontemberei játsszák a saját zenekaruk és mások slágereit, és közben standupolnak is egyet. Itt az utolsó alkalom, hogy a 2024-es nyári fesztiválok nagyszínpados fellépései előtt intimebb közegben, közelről láthasd a közönségkedvenc formáció tagjainak előadását.  

A zsámbéki fiatalokból alakult aurevoir. 2016-ban tűnt fel indiefolkos, ethnobeates zenéjével, amit lendületesen rock 'n' rollos koncerteken adtak elő. Dalaikban ugyanúgy érvényesül a népi, mint az urbánus hatás, a hatvanas évek táncházmozgalmának és a beatrobbanásnak az öröksége, de még a francia kávéházi sanzonok világa is. Ma pedig már tényleg szinte minden belefér az aurevoir. stílusába: legutóbbi lemezükön, a 2022-es Deák réten volt például mezőségi rock 'n' roll, fura szerelmesvers, és olyan hullámvasút is, „amiben fent még egy délszláv lagzin vagy, lent pedig már egy pinceklubban pogózol”. De könnyedén zenésítenek meg verseket is, Petőfi és PilinszkyRadnóti és József Attila is jól áll nekik – meg az egyre fülbemászóbb, stadionpopos megszólalás is.

Duóban a zenekar két frontembere, Agócs Márton és Fejér Mihály gitáron és mandolinon játszik ismert és ritkán hallott aurevoir.-dalokat, amit megfűszereznek a kedvenc feldolgozásaikkal és egy csomó sztorizással. A koncert előtt az énekes-gitáros Fejér Mihályt kaptuk el egy interjúra.

Régóta duóztok, de egy ideje elneveztétek magatokat F2HG-nek, vagyis Félelmetes Kétszemélyes Húrszaggató Galerinek.

Valójában ez az elnevezés elsősorban a zenekarhoz köthető. Volt olyan koncertünk Perbálon, ahol 40 perc alatt 9 húr szakadt el. Ebből az egyik olyan, ami egy reneszánsz hangszerem volt, és 30 éve épségben volt. A grand finale az volt, hogy az Ágostonnak (Fejér Ágoston – tangóharmonika, billentyű) leszakadt a harmonikahevedere. Ruszki (Orosz Kristóf – gitár) csak ült a színpad szélén és sírt. Szóval innen emeltük át ezt az elnevezést.

Hogyan jött az ötlet, hogy duóban is játsszatok?

Megfordítanám a kérdést. Honnan jött az ötlet, hogy ne csak duóban játsszunk, hanem zenekarral is? Ugyanis az aurevoir.-t megelőzte a duónk. Nyilvánvalóan mára a fő projekt a nagyzenekar lett, de a duóbulik is megmaradtak természetesen.

Mit élveztek legjobban a duókoncertekben?

Bármennyire is úgy tűnhet a közönségnek, hogy mi csak szórakozni járunk a színpadra az aurevoir.-ral, valójában rengeteg munka, felelősség, stressz, felkészülés és nem utolsósorban egy komplett infrastrukturális gépezet veszi körül a produkciót a háttérben. Ez a duókoncerteknél nincsen, vagy csak részben. Simán beférünk ketten egy kocsiba, nem kell külön találkozási pont, nem kell fél nappal hamarabb ott lennünk. De a színpadon is sokkal szabadabb, teátrálisabb, de mégis lazább dolog ez. Van, hogy a műsor majdnem fele beszéddel, sztorikkal telik el. Sokkal több az improvizációs elem. Most főként a „sztendápolásra” gondolok, de fellelhető pl. a zenei szólisztikus részekben is. 

Van terv arra, hogy duóban is kiadjatok dalokat?

Azt gondolom, ilyenre nem fog sor kerülni, mivel ami mindkettőnknek tetszik, azt általában zenekar elé visszük, ami inkább csak egymagunkra jellemző, azt sokkal előbb adnánk ki pl. szólóprojektben. Mindkettőnknek van ilyen terve amúgy.

Mi alapján válogattok a rég nem játszott aurevoir-dalok és a feldolgozások közül?

Ágoston, a harmonikásunk úgy fogalmazott, hogy amit mi ketten csinálunk, az a kreatív eco újrahasznosítás. Ebben van valami. Vannak olyan dalok, amik nagyzenekarral egyszerűen nem működtek jól, cserébe itt igen. Ezek főként a legelső dalok, amiket még ketten írtunk zenekar nélkül.  Sok hangszer, dobszerkó, tematika, hossz stb. miatt. Viszont van olyan is, amit azért hozunk, hogy leteszteljük, alkalmas-e nagy zenekaros feldolgozásra. Három dalt tervezünk megjelentetni a közeljövőben az aurevoir.-ral, ebből kettő itt élte meg a kisgyerekkort és az oreóban lett felnőtt. De pl. Dés Lászlónak a Vigyázz rám című száma remélhetőleg a duóból hamarosan a zenekar elé kerül.

Mivel készültök a júniusi Várkert Bazár-koncertetekre?

Mindenképpen egy egyedi előadás lesz. Folyamatosan cserélgetjük a dalokat, nincs fix setlist. Nagyon sokszor a közönség határozza meg a koncert tempóját. Ha vevők a sztorizgatósabb világra, akkor a műsor interaktív lesz. Ha inkább csak csendben figyelnek, akkor kevesebb a duma, több a zene. Ha nem lesz ott senki, akkor természetesen régebbi Slipknot-dalokat fogunk játszani meztelenül.

KIVÁNCSI VAGY, MIK VOLTAK AZ AUREVOIR. KEDVENCEI 2022-BEN? MUTATJUK!

F2HG, avagy Félelmetes Kétszemélyes Húrszaggató Galeri
Agócs Márton és Fejér Mihály duó – aurevoir.

Helyszín: Várkert Bazár, Szárazárok színpad
Időpont: 2024. június 4. (kedd) 20.00 
Belépő: 3500 Ft
Jegyvásárlás. Facebook-esemény.

https://recorder.blog.hu/2024/05/29/f2hg_az_aurevoir_frontemberei_a_varkert_bazarban
„Lehet, hogy régebbi Slipknot-dalokat fogunk játszani meztelenül” – Az aurevoir. frontemberei a Várkert Bazárban
süti beállítások módosítása