„Visszataláljunk oda, ahol elkezdtük” – Itt a megújult Kaktus első dala, a Tilt

2024.04.28. 09:52, srecorder

kaktus_bp_16_dozsa_juhasz_mate.jpg

Futurisztikus, törzsi, science fiction.

„A Kaktus sok minden volt már, de rockos-elektronikus-popos folyamatzeneként a legjobb eddig” – írtuk a pécsi zenekar tavalyi lemezéről, az OPÁL-ról, amit most egy újabb korszak követ, miután a Doggosban is éneklő Hanzli Fanni, valamint a basszusgitáros Éreth Szabolcs nélkül megy tovább a zenekar (Terenyi Zsuzsi maradt és továbbra is perkázik). „Eredetileg hárman (Bence, Gergő, Olivér) instrumentális zenei projektként kezdtük, kis túlzással 10 éve. Azóta rengeteg izgalmas állomása volt a zenekarnak, egészen a három fős felállásból, öt főssé bővülő instrumentális albumokon át, a Kárai Bencével közös angol nyelvű rockosabb OVWPAOHB lemezen keresztül, a legutóbbi, Fannival készült OPÁL című magyar-alter-poposabb nagylemezig. Ezen a sok mindenen át kellett mennünk, hogy visszataláljunk oda, ahol elkezdtük” – írták a váltásról pár hete egy Instagramon-posztban.

A Kaktus időközben egy ötszámos EP-t is összerakott, erről így meséltek a Recordernek: „Volt pár próbánk, ahol hárman (Gergő, Bence, Olivér) összeültünk zenélni és emellett azon is gondolkodni, hogy miként lenne érdemes megfogni a régi-új felállást. Az egyik próba alkalmával Gergő javaslatara összeírtunk magunknak olyan szavakat, amiket absztrakt irányadóként használva egy egységes hangulatot és hangzásvilágot tudunk kreálni a még meg nem írt dalokhoz. Valószínű az akkoriban megjelenő új Dűne-film és az egyébként is ránk jellemző sci-fi rajongás miatt jutottunk a „futurisztikus, törzsi, idegen” és ehhez hasonló fogalmakhoz.”

kaktus_bp_35mm_27_dozsa_juhasz_mate.jpg

„Munkametódust tekintve a Gergő dobtémáiból indultak ki a dalok. Felvettünk különböző előre megírt groove-okat, majd ezek köré írtuk a zene többi részét. A Tilt volt az első trekk, ami mindezek fényében elkészült, ezzel meghatározva a további dalok és a közelgő kislemez zenei alapkoncepcióját” – mesélték a srácok, akik már a kislemez megírása előtt kitalálták, hogy ezúttal szeretnének producerrel dolgozni.

„Erre a szerepre végül rövid gondolkodás után Gyányi Marcit (Makrohang, New Fossils) kértük fel, aki nagy örömünkre igent is mondott, és megkezdődött a közös munka. Marcival könnyen megtaláltuk a közös hangot, ezért nagyon jó élmény volt együtt dolgozni. Első körben online jegyzeteket küldözgetve kaptunk tőle hasznos visszajelzéseket és ötleteket, majd az LA Gardens-ben történő felvételezésre is elkísért minket, ahol szintén sokat segített mint külső fül. A klipet Szombathy András és Nemes Barna készítették, akik szerintünk a dal tökéletes vizuális reprezentációját hozták létre.”

A Kaktus két koncerten mutatja be új lemezanyagát, Pécsen a Szabadkikötőben május 16-án, Budapesten pedig a Turbinában május 25-én.

 

Kaktus a Facebookon. Instagramon.

Fotók: Dózsa-Juhász Máté.

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2024/04/28/visszatalaljunk_oda_ahol_elkezdtuk_itt_a_megujult_kaktus_elso_dala_a_tilt
„Visszataláljunk oda, ahol elkezdtük” – Itt a megújult Kaktus első dala, a Tilt
süti beállítások módosítása