A dalszerzők tehetségkutatójaként tért vissza Lil Frakkék műsora, a Sávlekötő

2024.04.26. 15:38, srecorder

savlekoti_camp_1_resz_5.jpeg

Egyetemi projektként indult, de pár év alatt az egyik legizgalmasabb YouTube-os zenei műsorrá nőtte ki magát a Sávlekötő, amiben Lil Frakk magyar előadókat kérdez és szedi szét a dalaikat sávokra. Áprilistól alternatív tehetségkutatóként folytatódik a műsor, ahová fiatal, feltörekvő zenészek, előadók, producerek jelentkezhettek saját dalokkal, és a legjobbak egy egyhetes alkotótáborban is részt vehettek az Elefánt és a Margaret Island frontemberei, vagy épp AKC Misi és a BSW mentorálásával. Az első rész már elérhető a YouTube-on.

Az új Sávlekötő a készítők tervei szerint olyanoknak ad segítséget a pályakezdésben, akik „már belekóstoltak a zenekészítésbe, egyértelműen tehetségesek, vannak izgalmas, újító gondolataik és ötleteik”, de még „nem érték el az áttörést”. A jelentkezők indulhattak szólóban, duóban, trióban vagy épp zenekarban, nem volt műfaji megkötés, az egyedüli elvárás a saját demók bemutatása volt. A több mint 400 jelentkező körül a táborvezetők (Lábas Viki, Szendrői Csaba, AKC Misi és a BSW) 21-et hallgattak meg, közülük, csak a dalok alapján választották ki azt a 7-et, akik végül beköltözhettek a táborba, ahol a magyar zenei színtér meghatározó szereplői és szakemberei segítettek nekik abban, hogy eljussanak az első demóktól a színpadig.

„Sokáig gondolkodtunk rajta, hogy van-e helye még egy tehetségkutatónak, főleg úgy, hogy a legtöbben negatív véleménnyel vannak erről a műfajról, mert bár az utóbbi időben egyre több ilyen produkció jelent meg, egyre kevésbé szóltak a zenéről. Mi ebben találtuk meg azt, ami a műsorunk kulcsa lett. Már itthon is egyre jellemzőbb, hogy a fiatalok autodidakta módon tanulnak meg zenét készíteni, egyszemélyben vagy akár párban egy teljes dalt, vagy akár albumokat építenek fel az első hangoktól, a szövegen át egészen a masterig. De a demóktól a színpadig jutni nem egyszerű, ez a műsor ebben segít, anélkül, hogy megkötné az alkotók kezét, vagy megpróbálná megváltoztatni őket” – meséli Lil Frakk, a műsor házigazdája.

savlekoti_camp_1_resz_6.jpeg

„A Sávlekötő Camp by OTP Junior egyedisége abban van, hogy itt csak a saját dalok, az egyéni stílus számít. Már a válogatón is csak a zenéjük alapján kerültek be a versenyzők a táborba és a feladatok során is az egyedi alkotásokon volt a fókusz. Minden feladat egy új dal, vagy egy meglévő dalkezdemény kidolgozása volt, ebben segítettek a táborvezetők és az általuk adott feladatok, amik nemcsak dalkészítésre, de színpadi jelenlét gyakorlására, szakmai bemutatkozásra vagy éppen jövő tervezésre is kiterjedtek. Mi nagyon izgalmasnak tartjuk, ahogy a versenyzők napról napra fejlődtek, és reméljük, hogy a nézők is lelkesen néznek majd be a zenekészítés és zenésszé válás kulisszatitkaiba velünk.”

A verseny győztese 3 millió forintot kap az OTP Junior jóvoltából, amit zenei karrierje berobbantására fordíthat, illetve egy opcionális lemezszerződést és 3 hónap mentorálást az Escape Plan felajánlásával, támogatást az ArtisJustól és felléphet az idei STRAND Fesztiválon is. A tábor kihívásait és a versenyzőket bemutató műsor áprilistól 25-től, hetente jelentkezik új részekkel a Sávlekötő YouTube csatornáján.

Lábas Viki, Szendrői Csabi, AKC Misi és a BSW csak a dalok első egy percét hallgatva döntöttek végül, hogy kik kerülhetnek be a táborba. Ez a megkötés eléggé megnehezítette a feladatot, de azért is volt fontos, mert a való életben is nagyjából ennyi idő alatt dől el, hogy valakinek tetszik-e egy dal, vagy továbblépteti a lejátszási listát, főleg, ha nem ismeri az előadót. A kiválasztás nem volt zökkenőmentes, mert a táborvezetők nemcsak különböző zenei stílusokat képviselnek, de nagyon mást is kerestek a versenyzőkben. Végül az első adásban 3 produkció jutott tovább (vigyázat, spoiler!):

  1. The Very Rare Dome, azaz a magyar hyperpop egyik úttörőjének számító, a Recorderen tavaly nagylemezzel debütált Lukács Döme,
  2. Szolnoki és Tendency, vagyis a pop-rapben már két éve, zeneszerző-énekes és producer felállásban alkotó, 17 éves Szolnoki Márió és Geröly Tamás, akik bátran keverik az élő hangszeres és elektronikus hangzásokat, valamint
  3. Lovas Juci és a Frász, azaz Lovas Juci, Rigó László, Jankó Marcell, Kozák Ricsi frissen alakult zenekar, akik a tábor előtt még sohasem léptek együtt közönség elé, és Juci korábbi, jazzpopos dalait ültetik élő hangszerekre, szövegeikben pedig meghökkentően szókimondók, és könnyen azonosítható hétköznapi helyzeteket mutatnak be.

A Sávlekötőről a Recordernek adott interjújában is mesélt Lil Frakk, amiben szó volt még geráppáról, a zeneipar árnyoldalairól, a szexi szaxofonról, az SZFE-ről, meg kőkemény basszusokról és dobokról. A cikkért katt ide.

https://recorder.blog.hu/2024/04/26/a_dalszerzok_tehetsegkutatojakent_tert_vissza_lil_frakkek_musora_a_savlekoto
A dalszerzők tehetségkutatójaként tért vissza Lil Frakkék műsora, a Sávlekötő
süti beállítások módosítása