Új helyszínen a Bánkitó Fesztivál!

2024.04.16. 13:18, srecorder

bankito.jpg

Idén részben új területen rendezik meg a Bánkitó Fesztivált. A szervezők búcsút intenek a Tábornak, és egy tágasabb helyszín felé veszik az irányt. A tó körül minden marad a régi, sőt, készültek néhány meglepetéssel is, a Tószínpad pedig már várja a fő fellépőket.

„Tudjuk, hogy közel állt a szívetekhez a Tábor (nekünk is). Megvoltak már ott a bejáratott spotok és rengeteg szép emlék (nekünk is). De most rajtunk kívül álló körülmények miatt költöznünk kell (nektek is). Amikor eldöntöttük, hogy a tudathasadás lesz az idei fesztivál témája, még nem tudtuk, hogy biztosan el kell hagynunk a Tábort, pedig ennek a változásnak a feldolgozása is szépen beleillik a tematikába. Az új helyszínen egyszerre fedezünk fel eddig ismeretlen világokat és térünk vissza a gyökereinkhez. Ez a régi vasúti terület (az ős-ősbánkosok már járhattak itt), sokkal közelebb a tóhoz, így véget érnek a hosszú séták a sötétben, és a dombmászások is” – mondták a szervezők.

A terület elég nagy ahhoz, hogy minden, ami eddig a Táborban volt, teret kapjon, sőt: a szervezők létrehozták a Sátoralja-új-hely kempinget is, ahol a klasszikus saját sátrakban való kempingezés mellett kétféle, előre felállított szállásból is választhatnak a fesztiválozók. Bővebb infó és jegyek április 18. csütörtök déltől lesznek elérhetők a fesztivál weboldalán és social media csatornáin.

Az Auróra a régi bánki vasútállomást veszi be, mely napközben tökéletes helyszín alkotói workshopokhoz, éjszaka pedig élőzenei házibulivá változik. Nem messze innen, a fák ölelésében helyezkedik el a fesztivál legújabb zenei helyszíne, a Zene Háza színpad, ahol kora estétől hajnalig nagy kedvencek és feltörekvő zenészek intim, természetközeli környezetben lesznek hallhatók – összhangban a Zene Háza missziójával is.

Ha valaki megszomjazik, megéhezik, vagy csak kicsit kiszakadna a buliból, tágas kiülős kocsma hangulat várja italpultokkal és változatos ételekkel.

Az új helyszín legizgalmasabb épülete az Átrakodó: ennek a hosszú épületnek a boltívekkel összekötött tereiben olyan művészeti projektek valósulnak meg, melyek mindegyike sajátos, új világba emeli az áthaladókat, hogy végül az elmaradhatatlan KERET-hez érkezzenek. Mert a KERET Ház nem vész el, csak átalakul. A megszokott bungit az Átrakodó betonfalai váltják, a zenei világ kiszélesedik.

A Bánkitó idei fellépőiről itt olvashatsz.

https://recorder.blog.hu/2024/04/16/uj_helyszinen_a_bankito_fesztival
Új helyszínen a Bánkitó Fesztivál!
süti beállítások módosítása