Semmi vagy, ha nem vagy ellenállás - Rec.hu

2024.02.22. 10:16, RRRecorder

postpostpurple.jpg

Az ugatás nem számít nagyon, ha a feleséged bombább, mint a Charlize Theron. Én jól tudom, hogy mi az, ami nincsen: biztos fizetésem, hazám meg Isten. Én így búcsúzok. Szeretném jobban szeretni magam. Jól áll nekem az apuszerep. Papucsot, dzsekit is hoztam. Csak feküdnék a langyos hazugságban. Az egészségtelen megküzdési stratégiák balladája, az ipari csikóhalak menetelése, sampler meditáció, hipnotikus lidércnyomás. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

A PostPostPurple bemutatkozó EP-jén tucatnyi műfaj találkozik. Van benne ének, gitár, dob, hegedű, fuvola; art pop, indie rock, posztpunk, funk és sok minden más is. A számok a 22 perc nagyobbik részében a káosz határán táncolnak, hol innen, hol túl - néha meg kellett néznem, hogy nem indult-e el valami zene valamelyik fülön a böngészőben, de nem. Ugyanakkor ez a (majdnem)káosz teljesen valószínűtlen módon kifejező, mi több, szenvedélyes, szerethető (majdnem)dalokká áll össze. Az a minimum, hogy azt mondjuk rá, hogy egyéni hangú zenekar. A Pilot Episode egyébként egy trilógia első része, ezt követi majd az album, aminek már most megmondták a címét: A Comprehensive Guide to Healthy Relationships with Others and Yourself. Érdemes idézni a zenekar teljes önjellemzését is: "experimental pop-rock, art-rock, bedroom-pop, indie, shoegaze, lo-fi, hi.-fi, mixed-fidelity, trip-hop, alt-pop, funk-pop, pop, alternative, post-punk, punk, UK garage, electronic, post-pop, depressive, contemplative music with a kinda chill, scary vibe". FacebookInstagram


A Bad Acrobats alternatív popként definiálja magát; a retrós szintipopot és a slágeres indie pop/rockot keverik különféle arányokban, és gyakran használják a dalaikban a klasszikus popzene nagyívű, felemelő dallamvezetését. Ez utóbbiak miatt igen fontos szerepe van Békési Fanni dalszerző-énekesnek abban, hogy elvigye a hátán a dalokat, de ezt nemcsak megugorja, hanem hallhatóan lubickol is a szerepben. Debütáló albumukat (amin immár magyar szövegek is vannak) Ligeti Gyurival vették fel, és több számban Mo Hausler volt a producer, aki a HOTS SongLab keretében több magyar előadóval is dolgozott már. FacebookInstagram

 

Lord Iron Livah immár sokadik lemeze a Godzilla vs. Erdész Bálint mixtape (a Godzilla vs. sorozat negyedik darabja). Szokás szerint a jazz szabadabb részeiből is bátran mintázó, koszos beatek lendületesek és szellemesek - talán még az LxIxL-átlagnál is több a váratlan húzás, még egy szétcsúszott happy hardcore-paródia (?) is van (Öskü). Az viszont ritkaság a gyorsan terebélyesedő életműben, hogy több feat. is van, például Tink, illetve Szolnoki Lajos énekel (!). A szöveg amúgy olyan, amit megszokhattunk: dühből-erőből végigrappelt erős megmondások, de váratlan fordulatokkal, a 365 például a free jazz az elmúlt években elhunyt nagyságait előtt tiszteleg (Giuseppi Logan, Pharoah Sanders és Peter Brötzman). FacebookInstagram


A Kávészünet zenekar már hatodik lemezét jelentette meg. Az Ez a világ amilyen nagy címe Petőfitől jön, de rajta kívül Pilinszky-versek és egy-egy verssel mások is szerepelnek itt: Ady Endre, Andrássy Réka, Áprily János, Babits Mihály (utóbbitól származik a cikk címe). A számok túlnyomó többségében van egy vendég is, mégpedig egészen különbözőek: 6363, Parno Graszt, Nagy Bogi, Boros Csaba (Republic), az Aurevoir. több tagja stb. Ezzel együtt a lemez nagyobb része slágeres, fülbemászó rockzene, de néha ebbe más, pl. népzenei elemek is kerülnek. HonlapFacebookInstagram


A Pavilon testvérduó a spoken wordből indult, majd átalakult "többhangszeres punk-rap produkcióvá", ahogy magukat jellemzik. A hangszerek között ott van a zongora, hegedű, furulya és kazu is. Utóbbiak erős népzenés ízeket hoznak, illetve elektronikus zenei stílusokból is bőven találhatunk itt hangzásokat, megoldásokat. A meggyőző lendülettel előadott szövegek az átlagnál mélyebbre menve foglalkoznak politikával (nemcsak a magyarral, de pl. az ukrán-orosz és az izraeli-palesztin konfliktusról is szólnak), de a decemberben megjelent, Isten úgyse című debütáló EP utolsó száma "az istentapasztalásról vagy annak hiányáról" szól. Ehhez képest a szintén decemberben megjelent, klipes Stadion - mint már a címéből sejthető - jóval direktebb, de elszabadult, szürreális humora ("stadiont akarok szülni") miatt jobb, mint arra számítottam. FacebookInstagram


Az új The Biebers-klip a "kikapós háziasszony elcsábítja a szerelőt" pornós közhellyel játszik el, közben megidézve az Egészséges erotikát is. Sokáig a kézenfekvő, de a pont megfelelő mértékben túljátszott előadás miatt mégis vicces poénok mennek (a Biebers-tagok mellett VV Merci a harmadik szereplő), aztán a legvégén egy tényleg meglepő fordulat következik. FacebookInstagram


6363
új klipje, amiben Co Lee a közreműködő, az élőszereplős + animációs technikát alkalmazza, szellemesen és helyenként kifejezetten kedvesen. A rendező Kreuzer Emmy, a grafikus Zsigmond Panna. A dal az új, zenekari felállással készült 6363-számok között az eddigi legjazzesebb és legchillesebb. FacebookInstagram


Berry
2022 óta ad ki számokat, voltak már elég nagy sikerei; az Én így búcsúzok az eddigi leghosszabb anyaga. A műfaj R&B, annak is az érzelmesebb és sokszor elég befordult fajtája. A dallamok erősen kapcsolódnak az R&B korábbi hagyományaihoz is, miközben a kíséret nagyrészt azért zongorával, gitárral kiegészített újsuli. Berry jó érzékkel használja a hangját és az Autotune-t, és bár néha érezni az énekén Azahriah hatását, ezzel nincs egyedül. Ha a műfaj kereteit nem is feszegeti, az ezen belül mozgó magyar előadók között ott van az élvonalban. Instagram


FAKT
és Slimface Herbs On Tape című EP-je rögtön az elindítása után nyilvánvalóvá teszi, hogy itt nem átlagos lo-fi jazzy hiphopról lesz szó. A hangminták nyúlnak és lebegve szétterülnek, a dobok szétcsúszva kopognak, és a nyolc rövidke szám rengeteg további szellemes és váratlan ötlettel erősíti az erősen pszichedelikus hangulatot - miközben a lusta bólogatásra való igényeket is kiszolgálják. Az EP-t a Blunt Shelter jelentette meg, nem sokkal a DDT itt premierezett bemutatkozása után. FAKT Facebook, InstagramSlimface Instagram


A Fourk Records új válogatása a Hypnotic Drive 7, és valóban hipnotikus techno hallható itt, avagy a kísérőszöveg szerint "intelligens, hipnotikus és groovy soundscape-ek". Érdekes, hogy a szereplők leginkább kemény, ipari és nem egyszer zajos-kísérletező technóról ismertek: CVRDWELL, Obwigszyh, AGA2L, Indirect Movement, 5O71, Erik Stefan és Fourk - és ennek a stílusjegyeit nem is hagyják el teljesen, mégis, inkább tényleg hipnotikus a végeredmény, amit az ipari megoldások csak színeznek. FacebookInstagram


A Dead Sea Of Fur Dóra és Emberkutya duója; elektromos gitár, szinti mellett vasak, épített hangszerek, mi több, mosógép is hallható a Rambling Mythology EP sorozat két részén; az első még tavaly nyáron, a másik év végén jelent meg. A vasak és mosógép ipari zajongást sejtet, és nyilván ebből is van benne valami, de inkább sejtelmes hangulatfestés jellemző a két EP-re; az első kicsit elemeltebb, a második mogorvább, zajosabb-karcosabb. Mondhatjuk, hogy ipari pszichedélia, és ahogy a Kultivátor ajánlójában is olvasható, "a szabadon értelmezett mitológiákon alapuló koncepció pedig izgalmas, de nem korlátozó". Instagram

Rónai András

https://recorder.blog.hu/2024/02/22/semmi_vagy_ha_nem_vagy_ellenallas_rec_hu
Semmi vagy, ha nem vagy ellenállás - Rec.hu
süti beállítások módosítása