Lemeztáska: BÖBE

2023.08.03. 12:40, vferi

wide1_247.jpg

Szécsi Böbe 1996. szeptember 4-én született Budapesten, szülei építészek. Kisgyerekkora óta énekel, tizenhat évesen bekerült a The Voice című tévés tehetségkutató verseny első és eddig egyetlen évadába. Rögtön utána volt egy nagy slágere (A part) Diazzal (Welhello) és Menthával (Hősök) közösen, egymást követő három évben szerepelt A Dalban (kétszer egypetéjű ikertestvérével, Sacival együtt, egyszer pedig a Karmapolis zenekarral), közreműködött a Brains, a Halott Pénz és a Belau dalaiban. 2019-ben kezdte el a szólóprojektjét angol nyelven, tavaly jelent meg az első nagylemeze (poïsoned paradïse), az idén nyelvet váltott, már kint van az első kettő magyar nyelvű száma (EGYEDÜL PÄRBANMËLYPONT), még jön kettő és szeptember végére összeáll egy négyszámos EP. Nyáron a Halott Pénzzel és a Belauval lép fel fesztiválokon, szólóban ősszel lesz majd látható élőben. Ez a cikk először a Recorder magazin 105. számában jelent meg.

Első zenei emlék

The Beatles: A Hard Day's Night. Apukám megszállott lemezgyűjtő, és imád zenét hallgatni. Mikor kicsi voltam, az autóban mindig szólt a zene, és az egyik kocsikázós alkalommal mutatta meg ezt a lemezt, amit utána repeaten kellett hallgatnia, annyira megtetszett nekünk a tesómmal

Első lemez, ami saját pénzből vettél

Green Day: 21st Century Breakdown. A Green Day volt a tinikorom kedvenc zenekara. Mondhatni miattuk kezdem el komolyabban a zenéléssel foglalkozni. Emlékszem, hogy nagyon készültünk a legjobb barátnőmmel a napra, amikor megjelent a 21st Century Breakdown, suli után egyből rohantunk a lemezboltba, hogy megvegyünk, majd egy közös lemezhallgató sessiönt tartottunk, ahol kielemeztük a dalokat. 

Meghatározó koncertélmény előadóként

A szólóprojektem kapcsán mindenképpen a 2022-es arénás koncert, ahol a Halott Pénz előtt játszhattunk. Egészen elképesztő volt egy akkora térben, tizenötezer ember előtt eljátszani a saját dalaimat.

Meghatározó koncertélmény nézőként

Szintén a Green Day, két koncertjükön is voltam. Billie Joe az egyik legzseniálisabb frontember és ők az egyetlen olyan zenekar, akik miatt hajlandó vagyok az első sorokban állni.

Első zenekar, amiért rajongtál

Green Day. Imádtam az American Idiotot, ők voltak az első olyan zenekar, akiknek megvettem a merch-ét, tényleg odáig voltam értük - főleg a dobosért.

Zene, ami zenélésre inspirált

Taylor Swift mindig motivál a dalszerzésre: van egy minisorozata a YouTube-on, ahol bemutatja hogyan állt össze a Reputation album egy-egy dala, egészen a dallamötlettől a final productionig. Ha alkotói válságban vagyok, mindig azt nézem.

Kedvenc magyar lemez

Jelenleg Pogány Induló az egyik nagy kedvencem, így a Megáll az idő című albumát mondanám.

Kedvenc poplemez

Dua Lipa: Future Nostalgia. Szerintem az utóbbi évek egyik legerősebb popzenei anyaga, mind koncepció, mind zeneiség tekintetében

Kedvenc rocklemez

Green Day: American Idiot.

Kedvenc hiphoplemez

6363: M3T4M4T1K4 című albumáról több dal is repeaten szólt nálam.

Zene, amitől libabőrös leszel

The Animals: House Of The Rising Sun.

Kedvenc elektronikus zenei lemez

Labrinth hatalmas kedvencem, és bár nem láttam az Eufóriát, a hozzá készült album nagyon király lett, több dalt már rongyosra hallgattam róla. Itthonról az Analog Balaton LENT című albumát szeretem.

Bűnös zenei örömöd

Minden, ami Sean Paul.

Ember, akit a leginspirálóbbnak tartasz most

Nekem Hien mindig nagy példaképem volt. Nagyon szépen át tudta magát pozicionálni a tehetségkutatós múltjából oda, ahol most van - és ez nekem nagy inspiráció volt, tekintve, hogy én is megjártam egy tévés tehetségkutatót. Példaértékű számomra az is, hogy kiköltözött az USA-ba, és mennyire szuperül megtalálta a helyét. Szerintem fantasztikusak az új zenéi.

Kedvenc videoklip

A szosziazi klipje szerintem tök menő.

Ember, akivel a legszívesebben csinálnál közös számot

Elég sok ilyen előadó van. Ha csak egyet kell mondani, akkor is kettőt mondok, mert külföldiek közül Labrinth, itthon pedig Sisivel örömmel featelnék a girl power szellemében.

Dal, amit már nem bírsz meghallgatni

Valamelyik saját zenémet mondanám. Nem azért mert már ne tartanám jónak, egyszerűen csak mindig annyit hallgatom őket mielőtt kijönnek, hogy megjelenés után már "elengedem" a kezüket és kábé sosem hallgatom meg. Onnantól már a közönség dolga.

Zene, amitől boldog leszel

Doja Cat: Naked.

Dal, amit a zuhany alatt énekelsz

Mindig az éppen aktuális dal, amitől dallamtapadásom lett.

Dalszöveg, amit bárcsak te írtál volna

Tom Odell: Another Love.

Kedvenc filmzene

Néhány hete néztem meg újra a Moulin Rouge című musicalt. Bár nem kifejezetten szeretem ezt a műfajt, végigsírtam a filmet, mert ezt láttam életemben először moziban anyukámmal, és szerintem zseniálisak benne a dalok. A One Day I Fly Away vagy a Come What May például garantált libabőr.

Magyar előadó, akinek sokkal ismertebbnek kéne lennie

Hangácsi Marci! Egyik legjobb barátom a zenei körökből, és rettentően tehetséges.

Kedvenc sorod egy hiphopszámban

“Mindig az kell, aki nincsen” (Beton.Hofi: Playbánia) 

Legjobb zene szívfájdalomra

Olivia Rodrigo: traitor. Erre nagyon jókat lehet sírni (tapasztalatból mondom) és aztán az embernek jobb kedve lesz.

Legjobb szakítós szám

Dennis Llyod: GFY. Aki tudja, hogy miről szól a dal, annak nem kell magyaráznom.

Miről szeretnél leszokni?

Saját magam folyamatos megkérdőjelezéséről

Zene, ami nagyon elüt a stílusodtól, mégis szereted

Bobby Hutcherson, Harold Land: Ummh. Apukám egy élő zeneilexikon, rengeteg zenét ismer és szeret. Leginkább a klasszikus és a jazz műfajokat hallgatja, ezt a zenét is ő mutatta és rendesen szoktam hallgatni, amikor megyek valahova.

Zenész, akinek a halála a legjobban megrázott

Avicii, nagyon váratlanul ment el.

Zenei trend, aminek a legjobban örülsz most

Szerintem igenis egyre több itthon a női előadó, és örülök, hogy egyre népszerűbbek és egyre több és szebb sikert tudhatnak magukénak.

Dal, amire muszáj táncolnod

Timbaland nagyon király beateket csinált a 2000-es években, a Nelly Furtadóval közös Promiscuous című dalára mindig táncra perdülök.

Miben más a színpadi éned, mint a hétköznapi éned?

A hétköznapokban sokkal közvetlenebb, nagyhangúbb vagyok, ezen nagyon szeretnék változtatni és minél jobban szeretnék megnyílni a színpadon, mert jelenleg még vannak gátlásaim ezen a téren. 

Dal, amit a legtöbbször hallgattál meg az életedben direkt

A tesómmal régen sokszor csináltunk olyat, hogy megfigyeltük egy-egy dal esetében, hogy hogy áll össze a production. Ezért nagyon sok Lady Gaga-számot hallgattunk ilyen füllel, például a Bad Romance-t. 

Dal, aminek kívülről tudod a szövegét

Pogány Induló: Afro Beat

Zenész, akitől a legjobban meg voltál illetődve találkozáskor

2019-ben felléptünk Mike Shinoda előtt az Arénában. A koncertünk után bekopogott az öltözőnkbe Mike managere és megkérdezte, hogy szeretnénk-e vele találkozni. Természetesen igent mondtam, már csak azért is mert a Linkin Park mellett a Fort Minor dalait is imádom. Mike elképesztően jó arc volt, de persze kicsit zavarban voltam a vele való beszélgetés közben. Egyik legnagyobb flexem, hogy a közös fotó alá, amit vele csináltam és kitettem Instára, odakommentelte, hogy "glad to meet you".

Kedvenc filmjeleneted, amiben egy zeneszám szól

A Casino vége, amikor bejön a House Of The Rising Sun. Garantáltan libabőrös leszek tőle minden egyes alkalommal. 

Mit hallgatsz mostanában repeaten

Pogány Induló: Afro Beat

interjú: Varga Ferenc 

https://recorder.blog.hu/2023/08/03/lemeztaska_bobe
Lemeztáska: BÖBE
süti beállítások módosítása