Vég nélküli rákészülés a dropra. Zoë Mc Pherson: Pitch Blender (lemezkritika)

2023.05.30. 11:53, RRRecorder

zoe-mcpherson-.jpg

Odaverős elektronika találkozása az aprólékos hangdizájnnal és ritmikai kísérletekkel - ami ráadásul még vicces is tud lenni. Ez a kritika először a Recorder magazin 103. számában jelent meg.

Az elektronikus tánczene harsányabb változataiból származó odaverős dobok, basszusok találkozása aprólékos hangdizájnnal és néha a követhetetlenség határát átlépő ritmikai kísérletekkel – így lehet leírni a Berlinben élő francia-ír DJ-producer-multimédia-művész zenéjét.

Korábbi lemezein gyakran túl klinikai volt a hangzás, csodálni tudtam, szeretni nem igazán. Itt is olykor belecsúszik ebbe, de általában elkerüli a csapdát a jó értelemben vett hatásvadász elemeknek, rave-es szintiknek és jungle-idézeteknek köszönhetően. Sőt, olykor kifejezetten vicces: a Spark akár a footwork-paródiaként is hallgatható. A csúcspont a Lamella, amiben van szintidallam (!), szenvedélyes ének (!); olyan, mint egy jungle-sláger kiállásának pont a drop előtti rákészülése, hatpercesre nyújtva, megszórva taktilis effektekkel és egy ritkán, de pusztítóan lecsapó lábdobbal. Vagyis nagyszerű.

Több ilyen még jobb lett volna, de így is ajánlom a lemezt a táncos és kísérleti elektronika határvidékei iránt érdeklődőknek.

zoe_mc_pherson.jpgElőadó: Zoë Mc Pherson

Cím: Pitch Blender

Kiadó: SFX

Megjelenés: 2023. március 3.

Kulcsdal: Lamella

 

 

 

7.5/10

Rónai András

https://recorder.blog.hu/2023/05/30/zo_mc_pherson_pitch_blender_lemezkritika
Vég nélküli rákészülés a dropra. Zoë Mc Pherson: Pitch Blender (lemezkritika)
süti beállítások módosítása