„Mit tenne a Marvelen nevelkedett generációm, ha hirtelen beütne a világvége?” – ajsa luna-lemezpremier

2023.03.03. 09:32, srecorder

miki357_3578361.jpg

Mennyország Tourist Hundred Sinszel, újjáéledő Mátrix, és a felnőtté válás tündérhorrorba oltott fájdalma. Első nagylemezével jelentkezik ajsa luna, az újgenerációs hazai pop egyik legizgalmasabb alakja, aki nagyot ment Hundred Sins lemezén, énekelt Beton.Hofi egyik legnagyobb slágerében, mi pedig a legtehetségesebb fiatal énekesnők közé is beválogattuk. Premier!

ajsa luna Z-generációs Hamupipőkeként tűnt fel 2020-ban, hogy önpusztító hercegnőkkel, kifordult, néha már horrorba hajló tündérmesékkel mutassa meg, milyen az, amikor felnő és csalódik egy generáció. Kábé úgy, mintha Larry Clark rendezne Disney-t. A kezdettől fogva kiforrott, izgalmas imidzs mellé leleményes szövegek és egy nagyon erős, okosan használt énekhang társult. Az átütő bemutatkozást (Legszebb lány) 2021-ben követte az első EP (irigyek a csillagok), aminek szintén Hundred Sins volt a producere, újabb két évvel később pedig itt az első nagylemez, a Világvége.

miki357_3578559.jpg

A Világvége album koncepciója az volt, hogy magát a szót értelmezzem és boncolgassam többféle módon. Azt gondolom, hogy a világ, amiben ma élünk, olyan sötét fázisban van, hogy akármelyik pillanatban bekövetkezhet a vég. Ezt több spirituális/ősi tanítás is alátámasztja, ami persze mind érdekes is lehet a lemez kapcsán, de ez az album inkább saját gondolatok, megfigyelések, érzések alapján íródott” – mondja ajsa, aki a privát világvégéjét is beleírta első, általa cinikusként jellemzett nagylemezébe.

„22 éves lettem februárban, jövök kifelé a gyerekkorból, ami egyfajta világnak a végét jelenti számomra. A csalódottság élménye végigkíséri a dalszövegeket. Olykor dühös vagyok, mert nem ezt vártam a világtól, olykor csak flegma és kiábrándult. Depresszívnek és kilátástalannak tűnhet az album, és sok szempontból az is. Egy percig sem próbáltam szépíteni azt a valóságot, amit megél a generációm. Az őszinteség olykor sokkal nagyobb lépés előre, mint az illúziók erősítése egy olyan „feltétlenül szükséges” pozitív üzenettel, amivel hosszú távon senki nem tud azonosulni.”

A 8 dal egy albumíró táborban született, ahol a már meglévő alapokat, koncepciókat gondolták tovább, strukturálták és hangszerelték meg. „Ebben segítségemre volt Whoel, Zorz, Alprite, Beatrick, SilkSilver, Hundred Sins, Valaki és Karyuu. Ennyire sokan dolgoztunk ezen az albumon, és azt gondolom, hogy ez meg is látszódik a különböző, de ugyanakkor tökéletes fúziót alkotó trekkeken” – mondja ajsa, aki a lemez minden dalához forgatott roncsolt esztétikájú, dekadens hangulatában nagyon is ideillő klipet – méghozzá saját rendezésben.

„Minden dalhoz szerettem volna klipet, ami merész vállalás volt, pláne, hogy az összes képi anyagot én rendeztem/találtam ki. Bakos Barna operatőrrel dolgoztunk együtt, akinek örökké hálás leszek azért a töretlen lelkesedésért, precíz munkáért, és megbízhatóságért, amivel az egész projekthez állt. Nélküle nem tudott volna megvalósulni az a vízió, ami kezdetektől a fejemben volt.”

miki357_3578505.jpg

 

Íme, ajsa luna első nagylemeze, a Világvége, amit élőben március 25-én, az Instantban mutat be a dalszerző-énekesnő, aki lentebb külön-külön is mesél a dalokról. JegyvásárlásFacebook-esemény.

 

intro/most hova fogsz bújni?

Az albumon több dal címe is kiegészül egy kérdéssel, ami felbukkan valahol az adott szövegben. Ez a rövid kis szám egyébként is tele van kérdésekkel: Te mi akarsz lenni? Hol akarsz lenni? Most hova fogsz futni? A dal megfogja a kezedet, és átlépi veled az album küszöbét. Átvisz abba az univerzumba, elmeállapotba, amiben a többi szám létezik. Kulcsmotívum a lemezen a kisgyerekből felnőtté válás fájdalma, ezt a dalt pedig a Tekeredik a kígyó című gyerekdal inspirálta. „Tekeredik a kígyó, rétes akar lenni / Szomorú az éjszaka, hajnal akar lenni”. A szöveg azt a szituációt írja le, mikor rajtakapnak valakit valamin, és már nincs menekvés, nincs hova bújni. Egyszerűen csak szembesülni kell a valósággal, és fel kell nőni a felelősségvállalás feladatához.

aludj hófehérke

Álomból valóság, valóságból álom. Ugrándozás az idealizált és a valós világ között. Az albumon rengetegszer felbukkan a gyermekkori illúziók vs. felnőtt tapasztalások konfliktusa, és az ezzel való dacos küzdelem. Ez a dal leginkább a szülők, illetve az olyan személyek számonkérése, akik akár egy perc erejéig is elhitették veled, hogy az élet tündérmese. Nem csak az életből, de azokból is ki vagy ábrándulva, akik „hazudtak neked”.

hercegnőflow - mi lesz velem herceg?

A szerelem és párkapcsolatok a másik olyan témakör, amit talán nem így képzeltünk el gyerekként. A modern világ újfajta értékrendje és a szó szoros értelemben vett „romantika” eltűnése, a pornón és a rapen nevelkedett generációmban egyfajta hiányérzetet kelt. Érzed, hogy nincs rendben valami, de nem tudod, mi az. Gyerekként hercegről álmodoztunk fehér lovon, aki eljön és megment majd, de a való világban minden olyan műanyag ehhez képest. RTL Klub, paróka, Nyerő Páros… a dalban fokozatosan jelennek meg ezek a „gyermeki hercegnő világba” nem passzoló elemek és szépen lassan kiábrándulunk a mesékből, amiket a szüleink felolvastak nekünk.

Világ vége

Hallottam már a világvégéről, amikor 2012-ben majdnem eljött. De mostanság csak a világbékéről beszélünk, miközben a PC kultúra szépen csendben bedarál mindenkit. A dal tulajdonképpen arról szól, hogy mindig van valami aktuális heppje a világnak, amit próbálsz megérteni, de aztán észreveszed, hogy csak szélsőségek követik egymást (világvége-világbéke), és már nem tudsz semmit sem úgy igazán komolyan venni. Talán ez a szám a legcinikusabb az albumról. Ha beszélhetek a generációm nevében, azt gondolom, hogy nehézséget okoz nekünk elvonatkoztatni a médiát a való élettől, és ez sok fájdalomhoz/csalódáshoz vezet.

Vészterv

Ezt a trekket a Mátrix, a Marvel és potenciális világvége inspirálta. Mit tenne a Marvelen nevelkedett generációm, ha hirtelen beütne a krach? Talán előkapná a telefonját vagy felmászna a falra, mint Spider-man? Ez nyilván cinizmus, de érdekes kérdésfelvetés, hogy milyen deformációkat okoz a modern technológia. Transzcendentális témaköröket is boncolgat a dal, és valójában itt hozható párhuzamba a Mátrix-filmekkel, amik hatalmas inspirációk voltak számomra mindig is. És félreértés ne essék, nem gondolom, hogy a Mátrix összemosható lehetne bármilyen szinten is a Marvellel, hiszen a Mátrix maga a zsenialitás. Az ehhez a dalhoz készített klipben is konkrét Mátrix-jeleneteket rekreáltunk.

mennyországtourist

Nagy álmom volt régóta, hogy feldolgozhassam a Tankcsapda legközkedveltebb dalát, a Mennyország Touristot. Mikor körvonalazódott a fejemben az album koncepciója, egyből tudtam, hogy most vagy soha, hiszen a Tankcsapda-dal mondanivalója teljes mértékben kiegészíti a Világvége album mondanivalóját. Nagyra értékelem, hogy különösebb akadály nélkül sikerült megkapnunk a Tankcsapda engedélyét, és ezáltal az újragondolt mennyországtourist is színesítheti ezt az albumot.

túróscsusza – ilyen felnőtté válni?

A túróscsusza egyszerre paródia és feszültségoldás a sok nehéz és világmegváltó témakör között. Szintén boncolgatja a felnőttkor kínjait, csak egészen máshogyan. Ha emojikkal jellemezhetném ezt a dalt, akkor ezek lennének azok: 334072327_652726993279548_8920985625920167891_n.jpg

utolsó falat

Az utolsó szám sokat jelent számomra, ugyanis abban van leírva legőszintébben minden érzés és fájdalom, amire a többi dalban csak utalgatok. Az utolsó falatban nincs kertelés, nincs mutogatás a többi emberre, meg a külvilágra. Csak én vagyok, a saját fejem meg az abban kavargó gondolatok, a saját félelmeim és keresztem. A vizuál, amit készítettünk hozzá, hihetetlen koherenciát alkot azzal az érzéssel, amit a dal önmagában sugároz, és a kettő együtt olyan fájdalmas érzést kelt bennem, hogy kényszeresen szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől, aki valaha hallani és látni fogja.

Plusz érdekesség, hogy a szám nagyon nagy részét én hangszereltem, úgyhogy erre külön büszke vagyok!

 

ajsa luna a Facebookon. Instagramon. TikTokon.

Fotók: Miki357

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_85.jpg

https://recorder.blog.hu/2023/03/03/lemezpremier_ajsa_luna_vilagvege_lp
„Mit tenne a Marvelen nevelkedett generációm, ha hirtelen beütne a világvége?” – ajsa luna-lemezpremier
süti beállítások módosítása