Spacefolkpop középföldei felhangokkal – Magyarradar: Liana

2023.02.07. 14:33, srecorder

liana.jpg

Nemcsak folkos dallamokat és álomszerű hangulatokat, de egy magával ragadó énekesnőt is takar a Liana, akiknek saját Lukács Lacijuk is van. Tavasszal az első, hatszámos kislemezük debütál és végre élőben is bemutatkoznak – addig is a Recorderen mesélnek el magukról mindent, amit tudni érdemes.

Mikor indult: A zenekar duó formájában 2022 márciusában indult, augusztus végén bővültünk négy főre.

Hol indult: Budapest.

Tagok, hangszerek: Kató Lilla – ének, Lukács László – billentyű, Iski Patrik – basszusgitár, Tasos Nikosz – dob.

Stílus: Én talán azt mondanám rá, hogy dreampop, Nikosz szerint spacefolkpop középföldei felhangokkal elegyítve. (Laci)

Hatások: Számomra, ami kiskoromtól kezdve jelen van az a népzene, és itt nemcsak a magyar népzene, hanem mindenféle nép zenéje hatással van rám, ebből adandóan pedig merítkezem is belőlük. Ez a zenei része, ami pedig a látványt, vizuált, mondanivalót illeti, sokáig érlelődött természetesen, hogy mi is az, ami engem fejez ki. De csodálatos kisgyermekkorom volt, és azt kell, hogy mondjam, hogy nagyrészt én személy szerint a mai napig az ekkor megélt tündérmesék, varázslatok, benyomások hatásaiból élek és építkezem. Ezek alapján, ezek megjelenítésével is szeretném, igyekszem kifejezni magam, ezt szeretném a közös, zenekari alkotásainkba is belefűzni. (Lilla)

liana2.jpg

Zenei hatásokban végtelent tudnék sorolni, nagyon sok mindent hallgatok folyamatosan, szinte minden érdekel: a klasszikus zene, bármilyen zongorával előadott jazz, nagy rajongója vagyok a lo-fi és neosoul dolgoknak, a brazil bossa novának és a különböző experimentális ügyeknek. Gyakorlatilag minden héten találok valami új érdekességet. Általában azok a dalok / előadók vannak rám nagy hatással, ahol valami finom kísérletezés történik vagy a dallamvilág, vagy a hangzás, vagy a dalszöveg tekintetében. Folyamatosan koncertekre járok, szivacsként szívom fel az impulzusokat. (Laci)

Kiadó: Nincs még.

Történet: Patrikkal együtt gyűrtünk egy poprock zenekart még Szegeden a 2010-es évek elején, ebben az időben ismerkedtünk meg Nikosszal is, valami pesti klubkoncerten játszottunk együtt az ő akkori zenekarával. Aztán ezeknek a zenekaroknak már híre-hamva sem volt, amikor 2021 novemberében egy jóbarátom esküvőjén találkoztam Lillával és pár hónapra rá megbeszéltük, hogy duó formájában elkezdjük megcsinálni a zenei ötleteinket. 2022 márciusában ültünk le először dalötleteken dolgozni, a Vadrózsabogár és az Éjszaka című dalaink ezekben az időkben íródtak. Én közben párhuzamosan elkezdtem lejárni egy próbaterembe Patrikkal és Nikosszal is, majd augusztus végén gyakorlatilag összefésültük a két alakuló formációt és októberben már négyesben vágtunk neki a dalok felvételének Budakeszin Sashegyi Sománál. (Laci)

Megjelenések: Két megjelenésünk volt eddig: a Vadrózsabogár című dalunk volt az első felvétel, amit elkészítettünk, december 3-án jelent meg, a második klipünket január 20-án adtuk ki Éjszaka címmel. A hangfelvételt és az azzal kapcsolatos utómunkákat mindkét dal esetében Sashegyi Soma csinálta, a klipeket pedig mindkét dalhoz Schäfer Dávid készítette. (Laci)

Küldetés: Szeretnénk olyan koncerteket adni, amik mind zeneileg, mind vizuálisan és emocionálisan is hozzáadnak a minket meghallgatók mindennapjaihoz és elkísérik őket. (Nikosz)

Olyan hangzást, zenét alkotni, ami elindít egy történetet, egy fantáziát az emberekben, akik hallgatják. (Lilla)

Folyamatosan fejlődni, jó dalokat írni, a dalokon, dalszövegeken keresztül adni valamilyen egyedi, különleges élményt azoknak az embereknek, akik meghallgatnak minket. (Laci)

Jövőkép: Folyamatosan születnek az új dalok és tele vagyunk tervekkel. Ami biztos, hogy februárban ismét klipet forgatunk és a hónap végén ezt meg is jelentetjük. Március végén / április elején tervezünk egy hatszámos kislemezzel jelentkezni, illetve egy bemutatkozó koncertet tartani. Mindezek után remélem minél több alkalmunk lesz élőben közvetíteni mindazt, amit a dalainkon keresztül képviselünk. Ősszel mindenképp egy nagylemezzel fogunk jelentkezni, ennél távolabbra egyelőre nem látok, de bizakodóan állunk hozzá az előttünk lévő hónapokhoz. (Laci)

Blind hope for a better tomorrow – viccet félretéve: adnék egy saját Park-bulit 5 éven belül. (Nikosz)

Mellékprojektek: -

Szexepil: Talán az, hogy ez nem egy szőrös férfi, hanem egy fiatal lány énekel. De ugye kinek mi. Ja és szépek az űrhajós matricák a billentyűm hátulján. Az is számíthat. (Laci)

Legnagyobb eredmény, elismerés: Egy lány egyszer azt mondta, hogy jól áll nekem a szürke szín. (Nikosz)

A két klipünknek nagyon jó a fogadtatása. Örülünk. (Laci)

 

Liana a Facebookon. Instagramon.

fotók: Audrey Fotográfia & Film

Magyarradar rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Címkék: liana magyarradar
https://recorder.blog.hu/2023/02/07/magyarradar_liana
Spacefolkpop középföldei felhangokkal – Magyarradar: Liana
süti beállítások módosítása