Lefelé húz, felfelé lebeg. Moin: Paste (lemezkritika)

A Moin szikár gitárhangzásokból, groove-okból, elektronikából és szövegmintákból épít különleges, egyszerre súlyos és könnyed zenét. Ez a kritika először a Recorder magazin 100. számában jelent meg.

A Moin az egykori Blackest Ever Black kultkiadó zászlóshajója, a Raime két tagjából, valamint Valentina Magaletti dobosból áll. Míg a Raime a sötét elektronikába hozott rockzenei elemeket, itt rockos hangszereléssel játszanak nemrockot – ezt (is) nevezték egykor posztrocknak. A poszthardcore, a noise rock szikár gitárhangzásai, a Slint-féle posztrock megoldásai is bekerülnek a Moin zenéjébe. Második albumukon a korábbinál erősebb az elektronika: kedves kis nyikkanások és zajok teszik telítetté a hangzást, valamint egyszerű szövegminták szólnak.

Noha a Paste sok eleme ismerős innen-onnan, az összhatás különleges: egyszerre súlyos és könnyed; a gitárok lefelé húznak, Magaletti már-már dallamos groove-jai viszont lebegnének felfelé. Az ismétlésre épülő számszerkezetek pszichedelikus hatással bírnak, a szövegek és egyes hangminták viszont a mindennapiságban gyökereztetnék le a zenét. Van több magában is pompás szám, de igazán az összhatás az, ami maradandó és emlékezetes.

Előadó: Moin

Cím: Paste

Kiadó: AD 93

Megjelenés: 2022. október 28.

Műfaj: posztnoiserock

Kulcsdal: Hung Up

8/10

Rónai András