„Kezdjük újra, rontsuk el megint” – Dalpremier! Cataflamingo: Mindenki hazamegy

2023.01.12. 13:06, srecorder

cataflamingo_mixat_szekelyzso_1_2.jpg

2017-ben, jazzimprovizációkkal és Doors-dalokkal kezdték, majd úgy csatlakoztak be a magyaralter-hagyományba, hogy rendre ki is lógnak onnan. Jelenleg az első nagylemezükön dolgoznak, és a soraikból került ki a Mayberian Sanskülotts új billentyűse is. Két éve mutatkozott be a Cataflamingo a Recorderen, most pedig az új lemez első új dala is nálunk debütál.

„A dal egy nyári alkotótáborban született, nagyjából két éve. Áronnak volt egy ötlete, amit már régóta játszogatott próbákon, koncertek előtt, itt-ott, viszont egészen a táborig nem volt hová beilleszteni az ötletét, mígnem azon az estén mégis nagyon rezonált a zenekarral. Balázs akkoriban szerzett egy pedált, amivel „szinti-bass” jellegű hangokat lehetett kicsikarni a gitárjából. Hamar eldöntöttük, hogy ebben a számban így ő fog basszusgitározni, viszont a felvételeken, illetve koncerteken már billentyűn kísér. Elég gyorsan, nagyjából egy éjszaka alatt, szinte készre megírtuk a dalt, amit az évek során, apró változtatásokkal csiszoltunk azzá, amit már kiadásra érdemesnek találtunk” – mesélte a zenekar, akik jelenleg is az első nagylemezükön dolgoznak.

„Az anyag nagyobbik részét a Pesti Stúdióban, október és november között rögzítettük Bornemissza Lőrinc segítségével. A munkafolyamat gördülékenyen zajlott, így az utóbbi hónapokban már a mixeléssel foglalkozunk, amiben szintén Bornemissza Lőrinc a támaszunk. Három dal felvétele még várat magára, mivel azok megírása még folyamatban van. Itt nagyobb teret fog kapni a szintetizátor, kamarazenei hangszerelések, dobpadok, illetve a zenekartól eddig kevésbe megszokott hangzások.”

További újdonság a Cataflamingo háza tájáról, hogy az énekes-basszusgitáros frontemberük, Csiki Áron lett a Mayberian Sanskülotts új billentyűse Várnai Szilvia "Sziló" kilépése után. A Cataflamingo január 26-án játszik legközelebb a Gödörben, ahol lesz még Verőköltő és Sezlony is. Jegyvásárlás, Facebook-esemény. Utána havonta játszanak a fővárosban egészen áprilisig, majd utána a kisbetűs ünnepnapok társaságában lépnek fel a tatabányai Roxxyban.

 

Cataflamingo a Faceookon. Instán. Bandcampen.

fotó: Székely Zsófi

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2023/01/12/dalpremier_cataflamingo_mindenki_hazamegy
„Kezdjük újra, rontsuk el megint” – Dalpremier! Cataflamingo: Mindenki hazamegy
süti beállítások módosítása