„Sisi rappelj jobban, a Yalla nagyon ott van” – Sisi-premier

2022.12.01. 19:00, srecorder

sisi.jpg

Az egyik legtehetségesebb fiatal rappercsaj, Sisi év elején debütált a Yallával, azóta pedig gyorsan tör felfelé. A Kezeket fel című dalával a legjobb performansz díjat nyerte meg a Klipszemlén, pénteken pedig végre élőben is bemutatkozik az Akvárium Lokálban. Új dala, a Rappelj jobban az oldszkúl iránti szerelmét vallja meg.

„Nagyon közel áll hozzám ez a fajta oldschool rap, imádom a bólogatós beateket, így alig vártam, hogy elkészüljön ez a szám, melynek zenei alapja ezúttal is Gmboiinak köszönhető. Fontos számomra, hogy minden dalban az éppen aktuális, bennem zajló érzéseket adjam át. Mostanában az foglalkoztatott, hogy mekkora nyomás tud nehezedni egy művészre vagy akár influenszerre a – sokszor alaptalan – negatív kritikák miatt, a Rappelj jobban-t pedig erre reflektálva írtam” – mondta Sisi.

„SZINTET LÉPEK, TÉPEK, SZIA, ANYA” – SISI A MAGYARRADARUNKON.

A Rappelj jobban Sisi bemutatkozó és egyben eddigi legsikeresebb dalához, a Yallához nyúl vissza, stílusában és a videójában is, amelyhez a Yalla kisfilmje adta az inspirációt, a főszerep ugyanis itt is az undergroundé. „Gyerekkorom óta tetszenek a home made klipek, szerintem sokkal hitelesebbek és személyesebb hangulatot keltenek. Egy sajátos nézőpontot igyekeztünk vele átadni, abban a közegben, ahol otthon érzem magam. Összességében nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel” – mondta Sisi, akit először élőben december 2-án az Akvárium Lokálban lehet megnézni a BP Shop újraindítása alkalmából szervezett bulin. Jegyvásárlás, Facebook-esemény. December 15-én pedig a Wavy oszlopos tagja, Co Lee előtt melegít be, jegyek oda is kaphatók.

 

Sisi a Facebookon. Instagramon. TikTokon.

fotó: Bodor Krisztián

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_85.jpg

https://recorder.blog.hu/2022/12/01/_sisi_rappelj_jobban_a_yalla_nagyon_ott_van_sisi-premier
„Sisi rappelj jobban, a Yalla nagyon ott van” – Sisi-premier
süti beállítások módosítása