„A sok hang a fejedben szól, hogy semmi nem lesz már olyan rendben” – Klippremier! egy5egy: Szerelmes ember

2022.11.17. 11:45, srecorder

egy5egy_fotos_volko_martin.jpg

Októberben jelent meg az egy5egy első, Szépek voltak egyszer című nagylemeze, amit a ZajZajZaj stúdióban vettek fel Pécsett, Egyedi Péter (producer, keverés) és Dorozsmai Gergő (master) közreműködésével. Tavasszal már bemutattuk erről a budapesti alterzenekar legrégebbi dalát, a Lila pulóvert egy absztrakt animációs klip kíséretében, most pedig itt az egy5egy első élőszereplős klipje, amit a lemez húzódalához forgattak – véletlenül.

„Volt egy „egy5egy házibuli” névre keresztelt koncertünk, ahol Antos Krisztofer forgatott rólunk videóanyagot. Pár nappal a koncert előtt írt, hogy nincs-e kedvünk valamit forgatni (ekkor még nem volt biztos az sem, hogy klip készül-e). Nekünk pedig volt kedvünk és átadtuk magunkat a helyzet sodrásának. Krisztofer aztán egy-két nappal a koncert után elküldött nekünk egy kész klipet a dalhoz. Baromira örültünk ennek, mert alapvetően abszolút nem image klipben gondolkoztunk, de ez a véletlenül kialakult aranyközépút mindenkinek nagyon tetszett. Így végül „véletlen hivatalos” videoklipnek tituláltuk ezt a projektet” – mondja Pálocska Viktor énekes-basszusgitáros. „A Szerelmes ember talán a legimpozánsabb dal a lemezen. A dalszöveg bár egyszerű, mégis a hétköznapi ember legmélyebb szorongásai fogalmazódnak meg benne. Az volt a célunk, hogy dalba foglaljuk a depresszió által keltett érzéseket.”

Antos Krisztofer (NG Stúdió), a klip készítője így ír a forgatásról: „Az alapkoncepcióm az volt, hogy beállás alatt felvesszük, hogy párszor végigjátsszák és a koncerten is végig veszem a dalt, de látva a helyszín vörösen megvilágított backstage-ét, arra gondoltam, hogy vegyünk fel pár szájszinkronos részt ott, amúgy is közel áll a zenekarhoz ez a szín. Ezeket annyira erősnek éreztem, hogy túlnyomó részt ezeket használtam. A srácok nagyon készségesen viselték a kéréseimet, például azt is, hogy koncert előtt 20 perccel fejjel lefelé cigizzenek egy kanapén, miközben a dalt is éneklik, vagy hogy koncert végén, ami amúgy telt házas volt, pár szusszanás után egy nagy látószögű optikát tolok az arcukba. A dalnak van egy melankolikus, sötét hangulata, amire vizuálisan próbáltam ráerősíteni. Élveztem a közös munkát, remélem a jövőben sokat fogunk meg együtt dolgozni.”

Az egy5egy legközelebb november 26-án a kiskunfélegyházi Rocktárban zenél majd, ahol az Esti Kornél előtt lépnek a színpadra. Idén lesz még több vidéki koncertjük is, többek között szintén az Esti Kornél előtt a miskolci Helynekemben, de fellépnek a debreceni Roncsbárban, valamint a szarvasi Zebra Clubban is a 30Y társaságában. A következő budapesti koncertjük január 6-án lesz a Dürer Kertben, amire ismét újdonságokkal készülnek.

Horváth Kristóf (Esti Kornél, Rühös Foxi) az egy5egyről: „Messziről indítok: elég sok kapcsolódási pontom lett az elmúlt másfél évben az egy5egy-gyel kezdve ott, hogy Oláh Levit megismertem a Dalszövegelő táborban, amit Egyedi Peti barátommal csinálunk Orfűn. Peti nem mellesleg az új lemezük hangmérnöke és producere, amit ráadásul pont Pécsen a ZajZajZaj stúdióban vettek fel, pont ott, ahol az elmúlt három év Esti Kornél felvételei is készültek. Nem mellesleg Pálocska Viktor basszeros a fénytechnikusunk unokaöccse, és érkezzünk is meg a kliphez, hiszen a rendező Antos Krisztofer az Esti Kornél crew meghatározó tagja, ugyanúgy, ahogy az egy5egy menedzsere, Török Betti is. Micsoda összefonódások, pont az i-re, hogy idén két közös koncertet is játszunk együtt. De ezeken a véletlen kapcsolódási pontokon kívül sokkal fontosabb az, hogy itt van ez a zenekar, akik egyre jobban elkezdték megtalálni saját hangjukat, akik nyitottak arra, hogy minden tanácsot magukba szívjanak és folyamatosan fejlődjenek. És akik nem mellesleg ugyanúgy hisznek abban, hogy igenis menő rockzenekart csinálni és torzított gitárral beleüvölteni a nagyvilágba az érzéseiket. A klipből meg az jön át, hogy ezek a csávók szeretnek zenélni, büszkék arra, hogy már az első nagylemezükön van sláger, és hogy az egész életüket el tudják képzelni színpadon és backstage-ekben. Szóval nagyon hajrá egy5egy, én most megyek és rágyújtok egyet.”

 

egy5egy a Facebookon, az Instagramon, sőt, honlapjuk is van.

fotó: Volkó Martin

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2022/11/17/klippremier_egy5egy_szerelmes_ember
„A sok hang a fejedben szól, hogy semmi nem lesz már olyan rendben” – Klippremier! egy5egy: Szerelmes ember
süti beállítások módosítása