Lemezpremier! Huba és Vazul Varázslatos Utazásai

2022.11.08. 11:17, srecorder

hubavazul_vargavince.jpg

15 év alatt, közös improvizációk során állt össze a Berlinben élő virtuóz szájharmonikás, Mándli Endre Vazul, és a több underground zenekarból (Napokon, SeeN, Soulbreakers, Esclin Syndo, Tranzkaphka live) ismert gitáros, Ratkóczi Huba kiváló duólemeze. Zenéjük a bluesban gyökerezik, pszichedelikusan utaztat, és ambient hangtájakon át a legkülönfélébb földrajzi helyekig jut el a Moszkva tértől Muraközig. De mivel lepték meg őket az újvidéki kocsmában és hogyan lett lemez a szabadon áramló improvizációkból?

Vazul és Huba 17 éve játszott először duóban, azóta több zenekaruk is volt, ennek a lemeznek az anyaga pedig a szabad improvizációra épülő közös koncertjeiken született meg az elmúlt 15 év során. Ebben kulcsszerepe volt a szilveszter környékén megrendezett újévi koncertjeiknek a Bem moziban, melyek idővel hagyománnyá váltak: a filmzenés hangulatú jamek amúgy is jól passzoltak a mozi falai közé. „Mivel az elmúlt 20 évben nem egy országban éltünk, szinte csak a koncerteken találkoztunk. Minden elvárás nélkül ugrasztottuk egymásnak zenei ötleteinket a színpadon, csupán azért, hogy jól érezzük magunkat” – mondja Huba.

„Az örömkoncerteken a fő hangszereinken túl különböző kultúrák autentikus hangszereit, illetve általunk barkácsolt hangkeltő eszközöket szólaltattunk meg, moduláltunk és gerjesztettünk analóg és digitális, elektronikus zenei kütyüket. Az olykor performatív előadásainkon a hömpölygő hangszőnyegen afféle szigetekként bukkantak fel ismétlődő harmonikusabb tételek, refrének vagy különböző alapok, melyek a most megjelenő lemezünk dalaivá formálódtak. Ezeket rögzítettük két évvel ezelőtt a berlini Collegium Hungaricumban, élőben, koncertszerűen együtt játszva. Hiszen a zene jelentős része továbbra is szabad rögtönzés” – mondja Vazul. „Hogy a dalok elnevezésükben is tükrözzék az általunk bejárt utakat, minden tétel a születése helyszínét kapta címül. A szerintünk fantasztikus borítót pedig régi barátom, Ehsan Mehrbakhsh készítette, egy teljes mértékben kézzel rajzolt grafika formájában.”

A Szét vissza szerte össze kikerekítésben fontos szerepe volt Kolozsi Péter hangmérnök-producernek (valamint a Napokon, a SeeN és a YZZO basszusgitárosának), aki keverte, masterelte és „remek produceri meglátások mentén, egy-két ponton kiegészítette az általunk rögzített sávokat. Hol csörgő-zörgő, perkusszív, „dobszerű” funkciókkal, hol némi szintiszőnyeggel támogatta meg a hangképet. Egy-két szerkezeti változtatást is eszközölt. Utóbbi kimozdítja valamelyest statikus jellegéből a dalokat, mely jelleg abból fakad, hogy vagy Vazul, vagy én loopolunk, a másik pedig kiegészíti azt. Így viszont ez a folyamjelleg kissé merevvé teszi a zenét, ami koncerten nem zavaró, de lemezen szerintem jól áll neki az a néhány csavar” – vallja Huba.

Vazul: „Szerencsések vagyunk, hiszen igen különlegesebb helyszínekre juthattunk el Európa-szerte, sokszor szuper vendégekkel kiegészülve. Példák a teljesség igénye nélkül: Harcsa Veronikával Moszkvában, Jónás Verával az Ördögkatlan Fesztiválon, Kerényi Robival a Nyitott Műhely-koncerteken, Varga Vincével a Lipcsei Könyvvásárokon, Rieko Okudával, Kalász Orsolyával és Tóth Kingával a Berlini Collegium Hungaricumban, Davide Papleoval Rómában a Café Latino zenés klubban és így tovább...”

Huba: „Számtalan hihetetlen élmény kötődik közös útjainkhoz. Csak egyet említenék meg: Novi Sadra (Újvidékre) tartottunk a szerbiai turnénk során, a legnagyobb nyugalomban, hiszen időben voltunk, az egyórás szett már szépen összerázódott a korábbi bulik során. Igen ám, de mikor megérkeztünk a helyre, kiderült, hogy nem este 8-kor, hanem este 11-kor kell kezdeni, és nem egy órát kell játszani, hanem hármat... :D Pánik! Vissza a buszba, összeírtunk gyorsan minden ismert számot, amit valaha játszottunk, ezek közül szűkítettük a kört azokra, amiket mindketten nyomtunk valaha (legalább egyszer).

Így kerültek elő például Doors-dalok (egyik első közös formációnk, a Doors Memorial repertoárja újraértelmezett Doors-számokból állt), Jimi Hendrix, Beatles, és a jó ég tudja még mi… Mindezt ketten, próba nélkül, úgy, hogy egy herfli meg egy gitár van csupán... És ugyan Vazul tök ügyesen énekel, de korábban nem volt fronténekesi szituációban soha. Elég meredek vállalkozásnak tűnt. Az sem könnyített rajta, hogy elkezdtük nyomni a forró levegőjű kocsmában a saját elszállós zenéinket, és az első egy-két tételt önfeledt taps és kocsmazaj helyett feszült kuss, gyanakvó tekintetek, összevont szemöldökök fogadták. Aztán valami átszakadt úgy kb. negyed óra, húsz perc után, az arcok elkezdtek tapsolni és őrült buli kerekedett, asztalon táncolás, bármi...”

hubavazul-vargavince.jpgRatkóczi Huba és Mándl Endre Vazul.

Hasonló izgalmakra számíthatunk november 11-én, azaz most pénteken is az erzsébetvárosi közösségi térben, az ISON-ban, ahol Hubáék élőben is bemutatják a lemez anyagát. Facebook-esemény. „Évek óta készülök egy monumentális projektre, egy óriási, szabadtéri harmónikafal, amin a szél muzsikál, ez a WINDWALL projekt. A koncerten ennek egy kicsinyített, 2x1,5 méteres verziója debütál majd, ez is különlegessé teszi majd az estét” – mondja Vazul.

Huba: „Nagy rajongói vagyunk Varga Vince vizuális világának és többször dolgoztunk már együtt. Legutóbbi közös fellépésünkön nem vetítéssel, hanem duónkhoz harmadik tagként társulva, analóg, moduláris szintikkel nyitott meg dimenziókapukat. Vince a pénteki lemezbemutatón mind a két módon varázsol majd, így izgalmas mozgóképek és különleges hangszövetek mágusaként is kápráztat majd bennünket.”

 

Ratkóczi Huba a Facebookon.

fotók: Varga Vince

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_85.jpg

https://recorder.blog.hu/2022/11/08/lemezpremier_huba_es_vazul_varazslatos_utazasai
Lemezpremier! Huba és Vazul Varázslatos Utazásai
süti beállítások módosítása