„Amikor a felhőtlen zenélés öröme töltötte ki száz százalékban az életünket” – godfater.-premier

2022.10.26. 09:46, srecorder

godfater_foto-molekcsaba.jpg

Év elején mutatkozott be a tévében, nyáron debütált élőben, novemberre pedig már a Müpát is csurig töltötte Tátrai Tibor új szupergroupja, amelyben Borlai Gergő dobol, a Berklee-n tanuló Kéri Samu (Szipka Loops) basszusgitározik, Gotthárd Misi gitározik, és Szebényi Dániel énekel és billentyűzik. Első lemezük novemberben jelenik meg, ezt vezeti fel most új daluk, az Álmok háza.

„Eredetileg blueszenekart terveztem. A második próba után Borlai Gergő úgy fogalmazott: ez rhythm and blues. Majd jött a harmadik próba, amelyiknél picit finomított: ez egy blueszenekar, amely energikus, dinamikus energiával működik. Ezután jött az első buli, amikor kiderült, hogy nagyon durva rockzenekar vagyunk. Tele energiával, két vadállat gitározással meg dobolással. Szóval nagyon erős blues-rock. Bluest játszunk, de úgy, mint a vadállat” – mesélte egy interjúban Tátrai Tibor a godfater.-ről, amelyben fiatal zenészeket gyűjtött maga köré. „Öröm megélni, hogy a színpadon és a próbákon is úgy nyomjuk, hogy a banda minden tagja mosolyog. [...] Az élet ajándéka ez a banda.” (A név egyébként nem Tátrait takarja; onnan jött, hogy az első zenekari fotózáson mindenki tiszta feketében jelent meg, és azon poénkodtak, hogy úgy néznek ki, mint az olasz maffiózók A keresztapában, vagyis a Godfatherben.)

„ÉN MINDEN ZENEKAROMAT A SAJÁTOMNAK ÉRZEM” – INTERJÚNK TÁTRAI TIBORRAL.

A godfater. A Dalban is bemutatott Búcsúkeringő, a Hold a földön, és az Allman Brothers Band-feldolgozás Whipping Post után most az Álmok házával jelentkezett, amit szintén játszottak már a tévében, de korántsem ilyen impozáns helyszínen. A mostani videót is a nem mindennapi látványt nyújtó parádi Freskó étteremben tartott live sessionön vették fel, ahol a korábbiakat is, Ladányi Andrea rendezésében. Az Álmok háza érdekessége, hogy több, mint tízéves szerzemény, az első, amit Szebényi Dani és Gotthárd Misi közösen írt. A Liliom utcai albérletben gyűltek össze a srácok egy estére, amikor Misi egyszer csak elkezdett játszani három akkordot, amire Dani egyből ráénekelt egy spontán dallamot és abban a pillanatban kigurult az egész dal. Eredetileg angol nyelven született, de Szepesi Mátyás Konyha-frontember és Artisjus-díjas szövegíró írt hozzá magyar szöveget.

„Születése miatt ez a dal mindig egy kellemes visszaemlékezés a múltba, gyermeki éveinkbe, amikor a felhőtlen muzsikálás és a zene öröme töltötte ki száz százalékban az életünket. Csodás érzés, szinte hihetetlen, sok évvel később gyermekkori példaképeinkkel felöltöztetni ünneplőbe ezt a szerzeményt” – mesélte Szebényi Dani.

A teljes lemez november 11-től lesz elérhető a digitális felületeken. A godfater. legközelebb a Müpában ad telt házas koncertet november 4-én, a lemezbemutató pedig február 16-án lesz az Akvárium Klub Nagyhalljában. A téli szezonban a zenekar gőzerővel dolgozik az új dalokon, amiket szintén ezen a koncerten hallhatunk először. Jegyvásárlás, Facebook-esemény.

 

godfater. a Facebookon. Instagramon. TikTokon.

fotó: Molek Csaba

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2022/10/26/dal-_es_klippremier_godfater_almok_haza
„Amikor a felhőtlen zenélés öröme töltötte ki száz százalékban az életünket” – godfater.-premier
süti beállítások módosítása