Első magyar nyelvű klipdalával jelentkezik az elektronikával tűzdelt alt-popot játszó perpētuum. A közelgő őszi melankólia tökéletes ellentéte a Napban, amihez hangulatos klipet forgatott a Cannes-t is megjárt Szelestey Bianka, többek között egy lyukkamera segítségével.
A perpētuum 2017-ben jazzkvartettként indult, majd 2019 júniusában lett teljes Girincsi Fruzsina (ének), Takács Dániel (gitár), Sárosi Áron (basszusgitár) és Telek Attila (dob) négyeseként. Több single és egy EP után áprilisban jelentették meg első, White Canvas című nagylemezüket, és máris írják az új dalokat. A Napban megszületése igazi ihletett pillanat volt Fruzsi számára. A kezdeti zongora-ének verzió szinte kigurult belőle, ezt színezte tovább egy elektronikus alappal, majd a fiúk teremtették meg az igazi „Napban-érzést” a ritmikusan eltolt gitárral, a dobbal és a basszusszintetizátorral. Utóbbi egy izgalmas új íz a zenekar stílusában, és újdonságnak számít a magyar nyelv is. A tavasszal megjelent albumon már helyet kapott pár magyar nyelvű dal, de Fruzsi mostanra szokott bele igazán az ezzel járó „meztelenségbe”: „Olyan érzés, mintha a bőröm alá látna a hallgatóság. Mégis, az utóbbi időben azt vettem észre, hogy egyre szabadabbnak érzem magam ebben az őszinte közegben, és sokkal közelebb tudok kerülni a közönséghez. Azáltal, hogy én megnyílok, ők is megnyílnak előttem.”
„A JÁRVÁNY ALATT MEGNŐTT BENNEM A SZABADSÁGVÁGY” – PERPĒTUUM A MAGYARRADARUNKON.
Fruzsi így foglalta össze a dalt és mantraszerű szövegét: „A létezésünk egy ősi formáját szerettem volna reflektorfénybe hozni, amikor még az archetípusok, a természet képei határozták meg az életünket. Az volt a célom, hogy a különböző metaforák segítségével a mulandóságot állítsam szembe a végtelennel. Megjelennek benne fontos szimbólumok, mint a Nap, a szív, a fény, a láng vagy az árnyék. A Napban egy intenzív lebegés a létezésünk körül, ahol a tünékenység végtelenjében táncolva elveszhetünk egymásban.”
A dal különleges videóklippel debütál, melyet egy premier előtti vetítésen már el lehetett csípni a zenekar és az Alas! közös estéjén a Három Hollóban. A klipet az a Szelestey Bianka rendezte, aki az idei cannes-i filmfesztiválon egyedüliként képviselte Magyarországot (Hajszálrepedés című kisfilmjét a diákfilmes La Cinef szekcióban vetítették). „A videóklip a fény-árnyék kapcsolatát boncolgatja. Amiről azt hisszük, hogy meghatároz, hogy láthatóvá tesz bennünket, az valójában eltüntet, láthatatlanná teszi a valódi énünket. A kétnapos forgatáson a fény-árnyék kapcsolatával kísérleteztünk, és ezt a kísérletezést erősítette a lyukkamera használata is” – mondta Fruzsi.
A perpētuum korábban a Babel Laureate World-Jazz Verseny nyerteseként bemutatkozhatott Hollandiában is, ahova a tervek szerint még idén visszatérnek egy újabb turné erejéig. Emellett dolgoznak egy új kislemezen, és egyéb meglepetésekkel is készülnek. Legközelebb október 28-án, Budapesten, a Király utcai K11-ben lehet velük élőben találkozni.
fotó: Komróczki Dia
A Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.