Újra együtt játszani. Porcupine Tree: Closure/Continuation (lemezkritika)

Lehet-e életet lehelni összetört álmokba, munkakapcsolatokba és egy halottnak hitt műfajba? Az egykor viccnek indult progrock trió tizenkét év után visszatérésének lehetünk tanúi. Ez a kritika először a Recorder magazin 96. számában jelent meg.

Kinek ne lenne ismerős az a torokszorító érzés, amikor a büszkeséget lenyelve kell bocsánatot kérni valakitől, akit megbántottunk? A Porcupine Tree alapítójának, Steven Wilsonnak erre sikerült 2020-ban ráemelnie, amikor egy évtizednyi félrenézés és -beszélés után előállt egy új album ötletével. 2010-ben, az együttes Royal Albert Hall-beli koncertje után Wilson ugyanis egyszerűen besokallt, és erről csak a kiadóját, a zenésztársait és a közönséget felejtette el értesíteni.

Arra, hogy egy efféle bizalomvesztésből fel lehet-e épülni, a Closure/Continuation nem ad megfelelő választ, holott az album címe utal a bocsnemúgygondoltam béna átmenetiségére. Egy évtizede félbemaradt, akkor új(szerű) anyag toldozott-foldozott-továbbgondolt eredménye ez a lemez: a műfaj határain belül kísérletező kedvű és széttartó, ugyanakkor ijesztően profin összerakott anyag. S habár  a nevetségesen rosszul öregedő progrockot nem locsolja fel az élet vizével, de békülékeny jammelgetésként éppen jól hallgatható. 

Előadó: Porcupine Tree

Cím: Closure/Continuation

Kiadó: Sony Music

Megjelenés: 2022. június 24

Műfaj: prog rock

Kulcsdal: Chimera’s Wreck

7/10

Selmeczi Nóra