Jónás Vera folyamatosan jelen van a zenei életben, úgyhogy meglepő lehet, hogy utoljára 2016-ban adott ki sorlemezt. A HOLD-ról azt mondta, hogy mostanra tűnt el belőle a megfelelési vágy.
Jónás Verának két arca van. Az egyik a vagány, elragadó szerző-előadó, akit a 2016-os Tiger, Now! nagy részén és a Soharózával készült, műfajokkal eljátszó lemezen és EP-n hallhatunk. Sokszor viszont azt érzem a dalait hallgatva, hogy minden a megfelelő pillanatban történik, kompetens és átélt az előadás – ám túlságosan olyanok, amilyennek lenniük kell. Nincs velük semmi baj, csak hiányolom belőlük a vagány Jónás Verát.
Bár az új albumról azt mondta, hogy mostanra tűnt el belőle a megfelelési vágy, ez a kettősség továbbra is megvan. Egyik oldalon ott van például a Kesergés népdalfeldolgozásának mélysége; a Barkóczi Noémival készült Aszfalt veszi át kedves lazasága; a Fire fura bluesa, ami bátran kihagyja a ziccert, hogy a lefojtottságot tombolásba oldja. Másfelől például a Hallomból annyi derül ki, hogy Jónás Vera tud diszkót írni. A kettősség egyetlen dalba is belefér: a Moments verzéinek széteső ritmusa és az, ahogy középen pszichedéliába vált, kifejezetten izgalmas; viszont hiába fülbemászó a refrén, ha egyszer túl komilfó.
Előadó: Jónás Vera Experiment
Cím: HOLD
Kiadó: Launching Gagarin
Megjelenés: 2022. április 15.
Műfaj: rock-pop
Kulcsdal: Fire
7/10
Rónai András
Lemezkritikánk elkészítését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.