Hiperaktív melankólia. Blanche Blanche Blanche: Fiscal, Remote, Distilled (lemezkritika)

Jobb későn, mint soha – mármint felfedezni a kísérleti pop New York-Párizs tengelyét, avagy a lemez, amiért Jacques Rivette, ha tehetné, kétszer állna sorba. Ez a kritika először a Recorder magazin 92. számában jelent meg.

Remeknek tetsző gondolatkísérlet: a „párizsi stílus”-ért rajongó New York-i manic pixie dream girl zenét szerez egy közelebbről megnevezni nem kívánt francia újhullámos filmhez. Első hallásra pontosan ez a Blanche Blanche Blanche tizenegyedik albuma: 13 dal 31 percben, pezsgő, szofisztikált kakofónia. Az első, jóleső sokkon túl aztán további rétegek és referenciák bomlanak ki, ahol megfér egymás mellett a post-bop, punk, félrehangolt bossa nova meg a szabad asszociációs írásgyakorlatnak beillő szövegek.

A Fiscal, Remote, Distilled ugyanakkor időutazás is: egységesre fazonírozott, újragondolt (-kevert) válogatás az együttes munkásságából, ami szeretni való pimaszsággal húz ívet a vasárnap délutánok fikciója és a hiperaktív melankólia közé. Pontosan az az anyag, amivel a manic pixie dream girl szétzúzza a szezonális affektív zavart.

Előadó: Blanche Blanche Blanche

Cím: Fiscal, Remote, Distilled

Kiadó: la Loi

Megjelenés: 2022. március 1.

Műfaj: experimentális pop

Kulcsdal: Overdry Sensation 

8.5/10

Selmeczi  Nóra