A Woodoo Mind 2018 óta működik, ún. kooperációs projektjét, ami annyit tesz, hogy Hegedűs Dániel gitáros és Felszegi Dalma billentyűs a különböző stílusú számaikhoz mindig más előadókat hívnak meg. A dalok vázait ők írják meg, ehhez keresnek olyan zenészbarátokat, akik egyéniségét el tudják képzelni az adott számhoz. Most az Omnivore című kislemezük 3. dala debütál egy dalszövegvideó kíséretében, melyben az előző két dal énekesnőit, Veres Mónika „Nikát” (New Obsession) és Pintér Petrát (Dark Spark) eresztették össze. A dögös funk dalt Szentgallay György basszerezése ékesíti.
„A dal szövege egy megtörtént eseten alapul. Amikor sétáltam még évekkel ezelőtt hazafelé az étteremből, ahol dolgoztam, benéztem egy jam sessionre a Lámpásba. Nagyon büszke voltam magamra, hogy időben elindultam hazafelé. Vártam a 7-es buszra az Astorián és egy fiúra lettem figyelmes a buszmegállóban, aki olyan beleéléssel hallgatta a zenét, hogy öröm volt nézni. A mellettem lévő kettes ülésbe ült, én meg csak néztem (mondjuk elég jóképűnek is tartottam). Aztán visszakérdezett végre, hogy odaülök-e mellé. Egy helyen szálltunk le és még egy órát beszélgettünk. Utána is találkoztunk még pár alkalommal, aztán egyszer csak nem írt vissza (emberből van, követhet el hibákat). Nemrég találkoztam vele évek után. Egy szerencséje volt! Hogy megbánta... Pedig én csak egy one last first kissre vágytam...” – mesélte Pintér Petra a dal hátteréről. „Az alkotási folyamatot nagyon élveztem a Woodoo Minddal, hiszen a Dark Spark után valami teljesen újban élhettem ki a kreativitásomat. Az meg pláne nagy öröm, hogy az első énektanárommal, Nikával énekelhetek egy közös dalban. Az egyik legjobb énekesnőnek tartom itthon, és szeretjük is egymást, szóval több okból is nagyon örülök ennek a dalnak.”
„A zene megírásakor mindenképpen az egyszerűségre akartam törekedni. A kislemez másik két száma viszonylag sűrű zenei anyaggal rendelkezik és akartam egy könnyed, kicsit „nyárváró” hangulatú számot is. Az egész, a dal elején is elhangzó gitártémából indult ki, viszont semmiképp nem akartam túlságosan „gitározósra” venni a számot, a főszerepet inkább a clavinet kapta a hangzásvilág kialakítása során. Ehhez az alapanyaghoz hozott Petra egy nagyon jó refrénötletet. A dal szövegét közösen írtuk. A számhoz a képi anyagokat Král Lili tervezte amiből Horgas Rebeka készítette el a dalszöveges videót, illetve a közösségi médiás arculatot” – fűzte hozzá Hegedűs Dániel.
Dalma: „Néhány éve kezdtek el érdekelni a különböző billentyűs hangszerek, a klavinet különösen, így nagyon örültem, amikor Dani előállt ennek a dalnak a vázával. Nagy kihívást jelentett megírni a szólamomat, hiszen a klavinet nemcsak dallamhangszer, hanem fontos perkusszív funkciója is van, emiatt rokonhangszerének érzem a basszusgitárt. A line váratlanul, egy több szempontból inspiráló este után, hazafelé sétálgatva pattant ki a fejemből, még éjszaka felvettem. És ha már van klavinet, akkor legyen Hammond is, a középrészhez pedig milyen jól passzolna egy talkbox... Szóval egy one last first kiss be tud indítani egy egész ötlet lavinát. Ehhez mindenképpen egy atomjó basszusgitárosra volt szükség, így kértük fel ismételten Szentgallay Gyurit (a Dark Sparkban is ő hallható), aki hipergyorsan, precízen, egyéniségének teret engedve már küldte is a sávját.”
a headerfotón Hegedűs Dániel és Felszegi Dalma, a 2. képen Pintér Petra, a harmadikon pedig Veres Mónika látható.
és a kislemez két másik dala:
A Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.