Zene és szöveg szétszálazhatatlan egysége. Pátkai Rozina Minka: Tilos csillagon (lemezkritika)

2022.03.07. 09:55, RRRecorder

patkai_online.jpg

Pátkai Rozina Pilinszky-lemeze (ami a második, versfeldolgozásokból álló albuma volt 2021-ben) leginkább kísérletező elektronikus környezetbe helyezi a verseket. Ez elsőre talán meglepő lehet, de a Tilos csillagon meggyőzően bizonyítja, hogy lehet így – sőt, bizonyos értelemben csak így érdemes versekhez nyúlni, ahogy itt halljuk. Ez a kritika először a Recorder magazin 91. számában jelent meg.

Pátkai Rozina 2021 tavaszán megjelent Minkája sokszínű, sokszor hallgatható versfeldolgozás-lemez volt. Az év végén kijött Pilinszky-album elsőre egyneműbbnek tűnt: elektronikus fókuszú, kísérletező, sokszor sötét és zajos zene. Ám többszöri hallgatás után már ezt is ugyanolyan változatosnak hallom: a finom, emelkedett daraboktól a súlyosakig, a komoly odafigyelést igénylőktől a szinte slágeres rockolásig terjed a skála.

A Minkán is dolgozó alkotótársakkal, Dóczi Bencével és Fenyvesi Mártonnal készült lemez számai nem „illusztrálnak”: az ének (és annak effektezése), a zene és a szöveg szétszálazhatatlan egységet alkot. Az, ahogy a Tilos csillagon – Kihűlt világ a szép kezdés után előbb finom, majd drasztikus lépésekkel felbontja az énekhang egységét, a versek értelmezéséhez is hozzáad. Plusz jelentéseket hordoz a számsorrend is, például az, ahogy a Zsoltárra jön a Parancsoló mód durvulása, majd a torzulásból kiemelkedik az Impromptu gyorsuló-lassuló triphopja. Példaértékű album: csak így lenne értelme versekhez nyúlni. 

patkai.jpgElőadó: Pátkai Rozina Minka

Cím: Tilos csillagon

Kiadó: Szerzői kiadás

Megjelenés: 2021. november 27.

Műfaj: kísérleti versfeldolgozás

Kulcsdal: Tilos csillagon – Kihűlt világ

 

 

8/10

Rónai András

Lemezkritikánk elkészítését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_88.jpg

https://recorder.blog.hu/2022/03/07/patkai_rozina_minka_tilos_csillagon_lemezkritika
Zene és szöveg szétszálazhatatlan egysége. Pátkai Rozina Minka: Tilos csillagon (lemezkritika)
süti beállítások módosítása