Semmi nem tud úgy feldobni egy filmjelenetet, mint egy jól eltalált zeneszám. BETÉTDAL című sorozatunkban a legmenőbb magyar rendezőktől kérdezzük meg, hogy ők melyik filmes zenehasználattól lesznek libabőrösek, illetve melyik az a dal, amit mindenképpen szeretnének belerakni egy filmjükbe. Ezúttal Pater Sparrow válaszol, az első magyar rendező, aki saját kezűleg tette elérhetővé a mozifilmjét a YouTube-on.
Pater Sparrow első filmje a Mucsi Zoltán, Kerekes Vica és Mácsai Pál főszereplésével, egy Stanislaw Lem-novellából készült 1 volt, amit pár hónapja a brit filmintézet site-ján beválogattak a tíz legjobb sci-fi-adaptáció közé (olyan mesterművekkel együtt, mint a 2001: Űrodüsszeia vagy a Csillagközi invázió). Ezt a filmet 2009-ben mutatták be. Rendezett websorozatot (aurA) és videoklipet Zsédának, Szesztay Dávidnak és Odettnek (köztük a Van az a pillanatét is), és ő készítette a Filmszeretők című nagyon szellemes minisorozatot Nagy Zsolttal és Kerekes Vicával. Az elmúlt évtizedben főleg látványtervezőként dolgozott filmekben (például BÚÉK, Budapest Noir, Kút, Toxikoma, személyes kedvence: The Duke of Burgundy), reklámokban, klipekben és színházi előadásokban. Ő tervezte a Friderikusz Podcast stúdióját is.
Több mint tíz éve próbálja megfilmesíteni Boris Vian Szívszaggató című regényét. Amíg az nem készül el, nem tud más filmet forgatni. Az utóbbi időben felpörögtek az események a projekt körül, már megvan a szereposztás (Ifj. Vidnyánszky Attila, Petrik Andrea, Vecsei H. Miklós, Kovács Krisztián és Haumann Máté), és a forgatókönyv új verziójával pár hete pályáztak a Filmintézethez. A magyar filmesek közül neki van talán a legtartalmasabb Wikipédia-oldala.
Melyik a kedvenc filmjeleneted, ami alatt egy zeneszám szól?
Mivel hozzám a szemiotikusabb filmnyelv áll legközelebb, nekem azok a beemelt számok a kedvenceim, amik több értelművé és szinte fraktálszerűen analizálhatóvá képesek tenni egy látott jelenetet. Ehhez hozzátartozik az is, hogy szerintem – még ha logikusan az agyam tiltakozik is ellene – az igazságot ellentmondásokban lehet a legérthetőbben megfogalmazni. Az ilyen zenehasználat egyszeri és megismételhetetlen, mert a zene olyan erősen belekapaszkodik a képbe, és fordítva, hogy örökre szétválaszthatalanná válnak.
Eklatáns példa:
A bárányok hallgatnak (1991) – Buffalo Bill tánca / Q Lazzarus: Goodbye Horses
A bárányok hallgatnakban másfél óránál van az a jelenet, ahol hirtelen ráfordulunk az addig csak homályosan felépített – mégis a történet mozgatórugójaként funkcionáló –, mindenki által keresett sorozatgyilkos karakterére. A kábé négy percig hallott részlet a Goodbye Horses című számból tökéletes szimbiózisba lép a filmmel, egyszerre teremtve meg Buffalo Bill (Ted Levine) belső őrületét, és ahogy ez kívülről látszik.
A zene a filmben az ő választása, amire pincéjében drag queenként táncol diszkófényben, kirakatbabák és bekapcsolt videókamerája előtt. Így elsőre talán fel sem tűnik, milyen erős pólust képez a zene a képi informácó ellenében.
Semmifajta agresszió nincs a jelenetben, mégis a zsáner crescendója lett. Itt ilyen a vegytiszta őrület; egyszerre félelmetes és sokkoló, visszataszítóan provokatív, vagyis a sorozatgyilkos karakterológiájához mérten maximálisan beteg. De csak közelről az, mert távlatot teremtve, biztonságból – szinte az ő kameráján keresztül – nézve izgalmas, érdekes, mulatságos, már-már szerethető, szinte hétköznapian emberi ez a téboly. Buffalo Bill oldalára egy véres vágás van tetoválva Ádám bordájára utalva, nyakában amulettként a Willendorfi Vénusz lóg. A Goodbye Horses szövege pedig egyértelműen szanszkrit szakrális analógiákat villant.
Innen végeláthatatlan összefüggések és analógiák indulnak a film egyéb szálaira is kiterjeszkedve, úgyhogy rövidre vágva: meggyőződésem, hogy a jelenet kultstátuszának oka – sőt Buffalo Bill karakterének maradandósága – túlmutat a film természetesen megérdemelt sikerén, és a zenéhez köthető elsősorban. Az érzés, amit kivált, pozitív és negatív között billeg, ezért egyszerre mindkettő, vagyis egy harmadik, ami rendkívül ritka.
Melyik dalt szeretnéd mindenképpen használni egyszer egy filmedben?
Laurie Anderson: O Superman
Ezt a számot azért szeretem, mert állítólag megszerezhetetlen. Laurie Anderson azt mondta: "Ez a szám én vagyok, és ezért nem adom." És éppen ezért lenne értelme megszerezni, mert ezzel a számmal egy teljes életmű fundamentuma szólalna meg.
Milyen jelenetet képzelsz el hozzá?
Az általam régóta áhított filmterv, Boris Vian Szívszaggatójából írt forgatókönyvünkbe egyelőre még bele van írva. Egy fiktív vallás orákulumjai hallgatják, vidáman éneklik, de mindig csak egy zárt ajtó mögül halljuk, amikor a főhősünk több alkalommal közelít, ahogy bekopog, abahagyják. És hogy miért illik oda? Remélem ez egyszer kiderül...
kérdések: Varga Ferenc
