Az X-Faktorban a Stolen Beat duóval megismert, de tavaly óta szólóban alkotó, trapes popzenében mozgó Buzás Bence jövő év elején jön ki első nagylemezével. A Toldi Miklós, a Magashegyi Underground dobos-dalszerzője produceri közreműködésével készülő album első single-je a Nem akarok még meghalni, amely az énekes-dalszerző elmúlt időszakának egyik mélypontját dolgozza fel terápiás jelleggel.
„Életem első albumát készítettem el Toldi Miki barátommal az elmúlt hónapokban. Ezen az albumom van rajta ez a dal is, ami talán az eddigi legfurább dal, ami kijött belőlem. Nem akarok még meghalni, de néha sokkal könnyebb lenne csak így kivonni magamat a forgalomból. Egy nehezebb életszakaszon vagyok túl, ennek a terápiás feldolgozása ez az album” – meséli Bence.
„Szeretném kiemelni, hogy mennyire hálás vagyok Mikinek, hogy az összes dalba ennyire beleállt és ennyire hitt az összes trekkben! Így volt ez ennél a dalnál is, az alapötletem megvolt, viszont arra egyáltalán nem számítottam, hogy Miki ennyire meg fogja borítani. A munkafolyamat nagyon pörgött, a szöveg pár hallgatás után már megvolt a fejemben. A klip is hasonlóan gyors tempóban született meg, egy vibe jött az egész dalra, adta magát egyértelműen a videoklip tematikája is. Az egész videoklip a lakásomban forgott egy hétköznapi estén, munka és edzés után. Ez volt talán az első forgatásom, ahol nem kellett sziklára másznom, nem fagytam meg, nem áztunk el, csak chillben leforgattuk. Nagyon élveztem az egész munkafolyamatot a dallal és a klippel egyaránt.”
A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.