„Eleve bakelitre álmodtuk meg” – Dalpremier! Óperentzia: Dubbie Brothers

2021.12.06. 07:30, srecorder

operentzia2.jpg

Másfél évvel a Tuatara Psylosophy után új nagylemezzel jelentkezik Domokos Tibor és Bánházi Gábor tribalos-triphopos-dubos-psytrance-es duója, akik egy pozitív töltetű dubbal vezetik fel a december 9-én megjelenő, bakelitre íródott Biohack LP-t.

Már maga az album születése is egy pozitív sztori. „Hogy az új lemez bakeliten jelenik meg, a svéd Nebulosa Recordsnak köszönhetjük, amelynek vezetője az interneten talált ránk. Egyszer csak kaptunk tőle egy emailt, hogy kiadná valamelyik alkotásunkat vinylen, ráadásul exkluzív kivitelben” – meséli Bánházi Gábor dobos a Biohack koncepciójáról. „Általában úgy készülnek az albumaink, hogy összegyűlik egy nagy csokornyi dalkezdemény, amikből szelektálunk, hogy mik passzolnak össze. Ez a lemez annyiban más, hogy eleve bakelitre álmodtuk meg, és szerettük volna kiaknázni azt a lehetőséget, hogy van A és B oldala. Az A egy könnyedebb hangvételű, rövidebb dalokból álló (nappali) zene, míg a B oldalt egy track tölti ki teljes egészében, ami az éjszaka rejtelmeibe ad betekintést.”

Maga a lemezcím arra utal, hogy a genetikai helyett a biohackinget tartja a zenekar járhatóbb útnak. „Az egészséges táplálkozással, rendszeres testmozgással stb. is segíthetünk magunkon, nem valami csodapirulától vagy injekciótól kell várni a dolgok jobbra fordulását. Hogy ez a lemezen hogyan bomlik ki, annak megítélését a hallgatókra bízzuk, bár a Mush pit dal címe egy kicsit utal rá, hogy mit gondolunk a témáról” – mondja Domokos Tibor, aki a lemezt felvezető dal, a szintén beszédes című Dubbie Brothersről születéséről is mesélt, amiben a zenekar hangmérnöke, Teremi Dávid basszusgitáron és ukulelén is játszik.

„Gitáron ihletődött dal, legalábbis az egyik témája. Amikor megszületett, még nem tudtuk, mit akarunk kihozni belőle, csak rögzítettük, majd ugyanezen a gitáron a basszusszólam is kialakult. Na, akkor már látszott, hogy dub lesz. Érdekesség, hogy végül a gitárfelvétel kikerült a dalból, a témát a szinti játssza. Az intróban hallható „vizes” hangokat a fürdőszobában vettük fel, míg a mellette hallható tribal réteg egy visszakacsintás a Trance Ober Enz albumunkra, amin egy szibériai népdalgyűjtemény néhány darabja köré írtunk dalokat – ez a sáv abból az archív mappából való”

A Biohacket az előző lemezekhez hasonlóan a Zengőkertben vették fel. „Ez egy csodás kis gyöngyszem Zalában, egy hangstúdió nem messze a Balatontól. Gyönyörű a vidék, ihletet ad, és egy-egy átzenélt éjszaka után napközben is kiválóan lehet aludni a friss levegőn. A stúdió egyébként Gáboré és a családjáé. Saját kezükkel építették, sok-sok baráttal összefogva” – mondta Domokos Tibor.

A Biohacket először teljes egészében december 8-án, a Tilos Rádión lehet végighallgatni 15 és 16 óra között, 9-étől elérhető lesz az összes streaming-platformon, 10-én pedig a RadiOzorán lesz premier egy exkluzív mixszel. A Tuatara Psylosophy zalai hegyről sugárzott, tavalyi online bemutatója után az új albumot szerencsére élőben is elő tudja adni az Óperentzia, méghozzá december 16-án a Dürer Kertben, ahol már a vinylt is beszerezhető lesz – utána 25-én a hagyományokhoz híven szülővárosukban, Nyíregyházán, 27-én pedig a pécsi Szabadkikötőben koncerteznek. Jegyvásárlás, Facebook-esemény.

Óperentzia a Facebookon és Bandcampen

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2021/12/06/dalpremier_operentzia_dubbie_brothers
„Eleve bakelitre álmodtuk meg” – Dalpremier! Óperentzia: Dubbie Brothers
süti beállítások módosítása