Betétdal16: "Nem a kedvenc számaimat szoktam beleerőltetni a filmekbe" - Badits Ákos

2021.08.24. 19:29, vferi

header_77.jpg

Semmi nem tud úgy feldobni egy filmjelenetet, mint egy jól eltalált zeneszám. BETÉTDAL című sorozatunkban a legmenőbb magyar rendezőktől kérdezzük meg, hogy ők melyik filmes zenehasználattól lesznek libabőrösek, illetve melyik az a dal, amit mindenképpen szeretnének belerakni egy filmjükbe. Ezúttal Badits Ákos válaszol, aki az Oscar-díjnál is jobban vágyik arra, hogy a filmje bekerüljön a Netflixen a TOP10-be.

Már a 2015-ös Boglárka című húszperces, különleges látványvilágú, sárkányos-hercegnős, nagyon vicces meséjéből (itt meg lehet nézni) is látszott, hogy Badits Ákos személyében végre itt egy magyar szerzői filmes, aki nem Tarr Béla bőrkabátjából bújt ki. Első nagyjátékfilmjével sem hazudtolta meg magát: a pár moziban még mindig megtekinthető Űrpiknik egy blazírt humorú, fapados effektekkel teli sci-fi felnövéstörténet, amelyben Walters Lili egy bemehót földönkívüli társaságában kajtat Zalatnay Cini után Budapesten, és mellékesen megmenti a világot. Csinál animációkat és effekteket is (például ő sokszorozta meg Jakab Julit a VAN-ban), legközelebb egy egyetlen helyszínen játszódó horrorfilmet szeretne rendezni.

Melyik a kedvenc filmjeleneted, ami alatt egy zeneszám szól? 

Ez még annál is nehezebb kérdés, mint hogy mi a kedvenc filmem. Összegyűjtöttem tíz jelenetet (a cikk alján megtalálod a másik kilencet - a szerk.), de nem trollkodok és csak azt mondom, amelyik legelőször beugrott. Az In Dreams a Kék bársonyban. A legenda szerint Dennis Hopper adta volna elő, de nem tudta megjegyezni a szöveget, Dean Stockwell segített neki a próbán. Lynch meglátta a lehetőséget és sokkal jobb jelenet született, mint az eredeti elképzelés.

Melyik dalt szeretnéd mindenképpen használni egyszer egy filmedben?

Nem a kedvenc számaimat szoktam beleerőltetni a filmekbe, az adott jelenet hangulata és a dramaturgia határozzák meg, hogy mit használunk. De azért van egy dal, ami mindig felbukkan a playlistemen és érzem, hogy ezzel kell valamit kezdenem. A Trust Shoom című számának nagyon erős a hangulata és több ritmusváltás is van benne, ami mindig jó, ha filmben szeretnénk használni. Úgy érzem, hogy ez egy zárójelenethez tökéletes, van egy pont, ahol még a végefőcím is elindulhat.

Milyen jelenetet képzelsz el hozzá?

Most jól sarokba szorítottam magam, mert ki kell találnom egy zárójelenetet. Azt már tudom, hogy horrorfilm és azt is, hogy túléli a főhős, de erkölcsileg elbukik. A brutális leszámolás után véresen, mocskosan sétál hajnalban egy idilli kertvárosban, sántít, meredten néz maga elé. Az elején még hallani madárcsicsergést, de aztán eltűnnek a diegetikus zajok és csak a zene szól. 

A főhős buszon ül, véres homlokát az üvegnek nyomja, bámulja a tájat. A buszon alig van egy-két ember, egy idős hölgy odébb ül fintorogva. Hosszan megy a monoton jelenet, majd valaki lassan végignyalja a főhős nyakát, aki fásultan tűri, majd becsukja a szemét. Jön a végefőcím, a zene szól tovább. Jaj, beleéltem magam.

- - - - - - - - - - -

BADITS ÁKOS MÁSIK KILENC KEDVENC ZENÉS FILMJELENETE

- - - - - - - - - - -

kérdések: Varga Ferenc
headerkép: Walters Lili és Badits Ákos az Űrpiknik premierjén

https://recorder.blog.hu/2021/08/24/betetdal_badits_akos
Betétdal16: "Nem a kedvenc számaimat szoktam beleerőltetni a filmekbe" - Badits Ákos
süti beállítások módosítása