Az énekes-dalszerző-producer Zsüd 2020-ban mutatkozott be előadóként, és most itt is van az első nagylemez. A sokszínű REWIRING számai főként a popzene és az elektronikus zene határterületein mozognak, de ebbe nagyon sok minden belefér a tánczenétől a downtempóig, a dögösségtől a törékenységig - de akár a bárjazzt is a saját képére tudja formálni.
A sokszínűségben azért van közös elem Zsüd szerint: maga a változás, aminek különféle állomásait írja le a lemez íve. A REWIRING cím végső soron jelenti: "önmagunk legmélyebb magjáig való lehántása és onnan történő újrahuzalozása."
A lemez születéséről ezt mondta a Recordernek: "2018-ban írtam a legelső dalokat. Emocionális oldalról nézve van, amely saját magam, vagy mások által megélt érzelmeket ír le, illetve vannak egészen filozofikus témájú dalok is, a lemezen megtalálható egyfajta dokumentarista attitűd is. Szeretem a dalszerzést minél több oldalról megközelíteni, van, amikor egy szál zongorán születik meg, van, amikor egy szintihangból bomlik ki, és van olyan is, amikor a szövegből indul el egy dal."
Ez Zsüd bemutatkozó albuma, de már vannak tervei a jövőre nézve is: "Jó lenne színpadra vinni mihamarabb a dalokat, bár nem tudom, hogy mikor lesz erre lehetőségünk. Addig is dolgozom tovább, van már jó néhány vázlat a fiókban, amely csak arra vár, hogy befejezzem őket. A REWIRING lemezzel, úgy érzem, hogy kipipáltam az eklektikát, jobban elkezdte mozgatni a fantáziámat a koncepció-lemez gondolata, van erre több ötletem is. Szeretnék a jövőben minél többet kollaborálni másokkal, két év négy fal közötti alkotás után jól esik a közös munka."
A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.