A világ túlsó felén már telt házas stadionturnét lehet tartani

2021.01.30. 11:36, Gaines

six60.jpg

Míg a világ legnagyobb részén, beleértve Európát, még egy kisebb léptékű koncert megtartása is vágyálom jelenleg a koronavírus-járványban, Új-Zélandon az eredményes járványügyi intézkedéseknek köszönhetően egy zenekar telt házas stadionkoncerteken zenélhet közönségének, szociális távolságtartás és COVID-tesztek elvégzése nélkül.

Az új-zélandi miniszterelnök tavaly júniusban oldotta fel a szigorú korlátozásokat a szigetországban, miután két hétig nem jelentettek megbetegedéseket, aktív eseteket; a lakóknak azóta nem kell betartani a szociális távolságtartást, se maszkot viselni, a beutazókra pedig két hét kötelező karantén vár. Az újranyitás nem járt új hullámmal, január 25-én jelentették az első olyan új esetet két hónapon belül, amit nem a kötelező karanténban csíptek el, egy beutazó nőnél két hét karantént és két negatív tesztet követően jelentkeztek a tünetek. (Januárban összesen kevesebb mint 100 aktív esetről számoltak be az országban, amik mind izolált helyi megbetegedések vagy külföldről érkezők.)

Az ország ezért aztán engedélyt adhat rá, hogy akár nagy létszámú közönséget megmozgató koncerteket is tartsanak, a világsajtót pedig a Six60 nevű popzenekar idei turnéja járja be: a csapat január 16-tól február 27-ig hat városban lép fel stadionokban, a koncertekre minden jegyet elkapkodtak, és 20-30 ezer néző vehet részt rajuk egy-egy helyszínen. A turnéindító koncert Waitangiban a legtöbb embert megmozgató zenei esemény volt a világon a koronavírus berobbanása óta: 20 ezer fős tömeg gyűlt össze, akik szorosan érintkeztek egymással, maszkot sem viseltek, és tesztelni se kellett őket a koncert előtt; mindössze egy-egy QR kódot olvastak be a beléptetésnél az okostelefonokról, hogy ha mégis kialakulna egy járványgóc, lehetséges legyen az utánkövetés.

A Six60 énekese, Matiu Walters a BBC-nek elmondta, fantasztikus érzés volt ismét színpadra lépni, mintha hazatértek volna, a közönségben pedig "az emberek ölelkeznek, vállvetve állnak egymás mellett, együtt énekelnek". A turné lebonyolítását állítása szerint még így is megnehezíti a bizonytalanság, alaposabban meg kell fontolniuk minden egyes stratégiai döntést, nem vállalni felesleges kockázatokat, alternatív időpontokat választani, ha esetleg el kéne halasztani valamelyik turnéállomást. De a lefújt Glastonburyk, a koncertínség és a hónapról hónapra egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő, ellehetetlenülő európai (vagy Egyesült Államok-beli) zeneipar felől nézve még így is szívsajdító, amikor Walters úgy fogalmaz, el se tudja képzelni, milyen szörnyű lehet most a zenészeknek a briteknél. Alább egy videó a közönségből a január 23-ai buliról, hogy irigykedjünk:

https://recorder.blog.hu/2021/01/30/a_vilag_tulso_felen_mar_telt_hazas_stadionturnet_lehet_tartani
A világ túlsó felén már telt házas stadionturnét lehet tartani
süti beállítások módosítása