Hátrányos helyzetű fiatalok és ismert magyar zenészek készítenek közös albumot

2021.01.25. 11:42, Gaines

azvlm_elektronikus_zenei_workshop.JPG

Az AZVLM, a Bagázs Közhasznú Egyesület és ismert magyar zenészek önkéntes munkájának köszönhetően elindult az első kisebbségi zeneoktatás Dányban. A heti rendszerességű programokon roma és hátrányos helyzetű lányok vettek részt, ahol megismerhették az elektronikus zenekészítés rejtelmeit. A workshopokon készült dallamokat és szövegeket neves hazai zenészek segítségével dolgozták fel, és egy albumon keresztül bárki meghallgathatja majd. Az elkészült album megvásárolható lesz, a bevételek pedig a Bagázs Egyesület számlájára kerülnek.

Az AZVLM (“azvalami”) 2018 végén alakult, a kollektíva a 2019-es évben a kísérletező, határfeszegető és emellett változatos művészeti projekteket bevonó bulijairól lett ismert. Különlegességük, hogy a programjaikat koncepciókba ágyazzák, ami lehetőséget teremt különböző projektek közös bemutatására, együttműködésekre és aktuális témák körüljárására. A saját eseményeken kívül, művészeket és programokat közvetítenek fesztiválokra, illetve Miaza? címen rádióműsort szerkesztenek a Lahmacun rádióba.

A koronavírus-járvány első hulláma alatt született meg a csapatban az igény, hogy szociális ügyekben is felelősséget vállaljon. Így jött létre a Digitális Művészetek az Oktatásban projekt, melynek célja a zene és tánc népszerűsítése olyan szoftverek segítségével, melyek tartják a lépést a technológiai fejlődéssel. A szoftverek fejlesztésén túl, a projekt része olyan módszerek, programok és foglalkozások megvalósítása, melyek a hagyományos kulturális értékőrzést, esetünkben a zenét és a táncot, kiemelik megszokott környezetéből és kötetlenebb keretek között, innovatív technológiák segítségével nagyobb közönség számára teszik elérhetővé és vonzóvá. A projekt szociális jellege különösen hangsúlyos, egy közösségi finanszírozási kampány teszi megvalósíthatóvá és részben a Bagázs Közhasznú Egyesület roma telepein végzett önkéntes munkán alapul.

A Digitális Művészetek az Oktatásban projekt keretei között, a dányi romatelep tini lányaival tartott foglalkozásokból egy zenei album van születőben. Nyár elején Makay Anna, az AZVLM alapító tagja állt elő az ötlettel, hogy szeretne elektronikus zenei workshopokat tartani hátrányos helyzetű gyerekeknek. A projektterv kidolgozása során került képbe a Bagázs Egyesület, aminek régóta figyelemmel kísérték a munkásságát. Az AZVLM megkereste őket, hogy zenei foglalkozások során egy lemezt készítenének a dányi gyerekek és híres zenészek együttműködésével, akik nyitottan fogadták a tervet. Szeptemberben elkezdődött a közös munka, aminek az első lépése egy 3 napos önkéntesképző program volt.

azvlm_elektronikus_zenei_workshop_2.JPG

Minden héten más, változatos feladatokkal várták a fiatalokat, amik hétről-hétre egymásra épültek, a munka előrehaladtával így folyamatos sikerélményt váltottak ki. Az egy órás foglalkozásokat több részre osztották, hogy a lányok érdeklődését fent tudják tartani. Az informális tanítási programba sok minden belefért, például szövegíró- és ritmusjátékok, launchpad-használat és ismerkedés az Ableton Live-val, szintén játékos módon. A zenekar nevét is a lányokkal közösen választották: Pacekos banda.

„Alapvetően nagyon nyitottak a gyerekek, óriási igényük van arra, hogy kiadhassák magukból a kreatív energiákat. A lemez ötlete nagyon tetszett nekik, a zene és az éneklés a közös nyelvünk, ami mindenkinek otthonos terep. Az albumírás pedig teljesen újféle, teljesen más jellegű, mint az eddigi Bagázsos foglalkozások, amiken részt vehettek.” – nyilatkozta Gyarmati Zea, az AZVLM alapítótagja.

A lemezen 4 dal fog szerepelni, ami stílusában elég eklektikus. A szövegek és a dallamok nagy része a dányi lányokkal közösen készült, és a számok ismert zenészekkel közösen öltenek végleges formát. Zenél majd az albumon Farkas Kriszti (Muzsik és Volkova), Antonia Vai, Lee Olivér (ÉK, Trillion), Zahár Fanni (Ábáse, SolQlap Budapest), Oláh Józsi (ParnoGraszt), Ferenczi György, Szabó Sipos Ágoston (Freakin’ Disco), Konsiczky Dávid (csaknekedkislány), Palágyi Máté és Fehér Gábor (Bohemian Betyars).

Az Égi Dalunk címet viselő első dal - alább meghallgatható - ritmikájához roma költők versei és roma dalok adták az inspirációt. Tartozik hozzá egy közös koreográfia is, aminek az eltáncolásával és éneklésével kezdik és zárják a foglalkozásokat. A dalban Lee Olivér gitározik, Fehér Gábor basszusgitározik, Palágyi Máté hegedül, Farkas Kriszti, Antonia Vai, Makay Anna és természetesen a dányi lányok énekelnek. A hamarosan elkészülő album mellett tervben van egy közös klip forgatása is.

https://recorder.blog.hu/2021/01/25/hatranyos_helyzetu_fiatalok_es_ismert_magyar_zeneszek_keszitenek_kozos_albumot
Hátrányos helyzetű fiatalok és ismert magyar zenészek készítenek közös albumot
süti beállítások módosítása