Dalpremier! Mmamt: Okos, hülye

2020.12.18. 10:00, Gaines

mmamt_1.jpg

Egyedi Péter tavaly adta ki szólóprojektje, a Mmamt Mindenkinek Megvan A Maga Története című bemutatkozó lemezét (egyik kedvencünk volt az évben). A második nagylemez szinte pontosan két évre rá, 2021 februárjában jelenik meg, egy dalt nyáron már hallhattunk róla, most pedig itt a második beharangozó, az Okos, hülye. Premier!

mmamt_okos_hulye.jpgA Mmamt eredetileg Egyedi egy szál gitáros hálószobaprojektjeként indult, aztán nagyzenekaros zenei világ sarjadt belőle.  A második lemez címe II lesz,  9 dal kap helyet rajta, Péter hat fős zenekari felállással lemezbemutatót is tervez tavaszra, már amennyire lehet koncertet tervezni mostanság. A júniusban publikált Csikorog kapcsán Péter „ridegebb, lényegretörőbb anyagnak” ígérte az új lemezt; a kijelentést talán az új szerzemény sem hazudtolja meg.

„Zenei tekintetben sokkal szabadabban tudtam megfogalmazni a bennem rejlő gondolatokat ezen a lemezen, mint az elsőnél. Ez nem cél volt, hanem következmény. Tét nélkül dolgozhatok, ami felszabadító. Az Okos, hülye esetében egy hosszabb, eltört, de mégis nagyjából lineáris dramaturgiát választottam. A zaklatottságot követő lecsillapodás sokszor inkább kiüresedés vagy elidegenedés, mint megnyugvás” – mesélte a dalról a szerző.

Péter december 20-án vasárnap este 8-kor támogató online koncertet ad a nappalijából, amelynek nem titkolt célja az adománygyűjtés. A befolyt összegből a lemez utómunkálatait és egyéb költségeit fizetné az előadó. „Nyilván mindenkinek szuperszar ez az év, de ha bírod, amit csinálok és megteheted, akkor támogass! Akár csak egy koncertjegy árával.” – Írja Egyedi a Facebook-live eseményoldalán.


az Okos, hülye már az összes online zenei áruházban megtalálható, halljuk a fúvósokat, és elektronikát is bevető dalt:

Mmamt Facebook-oldala 

fotó: Kósa Péter

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_79.jpg

https://recorder.blog.hu/2020/12/18/dalpremier_mmamt_okos_hulye
Dalpremier! Mmamt: Okos, hülye
süti beállítások módosítása