Mától lehet licitálni a lemezre, amit John Lennon a gyilkosának dedikált

2020.11.23. 13:18, Gaines

lennon_chapman.PNG

Elárverezik a legendás példányt, amit John Lennon órákkal a halála előtt szignózott Mark David Chapmannek. A kikiáltási ár 400 ezer dollár, vagyis 121 millió forint.

A lemez története közismert: 1980. december 8-án, délután Mark David Chapman a Lennon-család lakóházának ajtaja előtt várta a stúdióba induló zenészt, és aláíratta vele a Yoko Onóval közös Double Fantasy dupla albumot. Órákkal később ugyanezen a helyszínen lőtte le Lennont. A lemezt másnap este találta meg a bejárat melletti virágágyásban egy férfi, aki ezt követően 18 évig az ágya alá dugva tartotta, majd végül 1998-ban túladott rajta.

Az ex-Beatle kék tollal felfirkantott aláírása a képen szereplő Yoko Ono nyakánál található, alatta "1980"; az aláírás fölé a rendőrség írta fel a bizonyíték-nyilvántartási számot, a hátsó borítón pedig kézírással olvasható az ügyben nyomozó detektív neve, adatai, és a nyilvántartásba vétel időpontja. A bakelitlemez árverését november 23-án nyitják meg 400 ezer dolláros kikiáltási árral, a hivatalos aukciós leírás szerint "el sem lehet képzelni ennél ikonikusabb, nagyobb történelmi értékkel bíró, fenomenálisan fontos emléktárgyat". Itt lehet licitálni.

HÍRES EGYPÉLDÁNYOS LEMEZEK ÉS EGYEDI LEMEZPÉLDÁNYOK

Mark David Chapman egyébként idén augusztusban kísérelt meg tizenegyedszer is feltételes szabadlábra helyezésért folyamodni, de a bíróság elutasította a kérelmet azzal az indokkal, hogy a kiengedése nem lenne összeegyeztethető a társadalom jólétének biztosításával. Lennon gyilkosát 20 évtől életfogytig terjedő szabadságvesztésre ítélték 1981-ben, először 2000-ben nyújthatott be kérvényt a szabadlábra helyezésért, legközelebb 2022-ben próbálkozhat.

lennon_lemez.PNG

https://recorder.blog.hu/2020/11/23/matol_lehet_licitalni_a_lemezre_amit_john_lennon_a_gyilkosanak_dedikalt
Mától lehet licitálni a lemezre, amit John Lennon a gyilkosának dedikált
süti beállítások módosítása