Albumpremier! zïp: Narratíva

2020.10.31. 11:51, Gaines

72196573_2662899377270000_8165843422339399680_o.jpg

zïp zenekar instrumentális hiphopformációként indult 2015 októberében, majd 2018-ban kiegészült Paizs Dávid MC-frontemberrel, így alakult ki az "urban boyband által prezentált szofisztikált jazz-hop" stílusuk, ami a tavaly megjelent első EP-n, a Végtelen próbaidőn is hallható volt. Most érkezik a csapat első nagylemeze, ami nálunk érhető el először. Premier!

zip.pngAz ötfős zenekar az utca és a könyvespolc találkozásával definiálja önmagát, az instrumentális hip-hop és a tartalommal bíró szövegek tömörítésével. A Végtelen próbaidő és a 2020 nyarán budapesti producerek és beat-makerek bevonásával kiadott remix után letisztultabb, feszesebb hangzást kapott a Narratíva című első nagylemez. Megmaradt viszont a jól bevált módszer: a zenekar a külvilágtól teljesen elzártan, több napos alkotó munkával készítette a lemezt, egy vidéki nyaralóban. A nagyváros kizárása, és a befelé tekintés több számban is visszatérő motívum: a modern feleslegre való rávilágítás, és az egyszerű örömök befogadásának tematikája szép párhuzamban áll a fókuszált hangszeres szólamokkal, a játékos refrénekkel és visszafogott, szövegközpontú verzékkel. Paizs Dávid Layerson mellett több MC is mikrofon elé állt a munkálatok során: Gege, Goulasch és pHLaT a Mulató Aztékok soraiból is feltűnik közreműködőként.

Paizs Dávid a következőképpen élte meg a munkafolyamatot: “Számomra egészen terápiás jellegű volt az albumfelvétel. Hazautazás után két hétig vissza sem tudtam hallgatni a lemezt, annyira felkavart. Nagyon újragondoltam sok mindent az életemben. Mélyen érintett az egész hang és szöveg, hiába hogy én írtam, egyben visszahallgatva azért elég súlyos érzelmeket szabadított fel.” Az album Budapesten, Mihalku Balázs producer keze alatt nyerte el végső formáját.

jöjjön tehát a kiváló lemez, íme a Narratíva:

a zenekar a Facebookon

fotó: Pivarnyik Balázs

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_64.jpg

https://recorder.blog.hu/2020/10/31/albumpremier_z_p_narrativa
Albumpremier! zïp: Narratíva
süti beállítások módosítása