Dalpremier! Solqlap Budapest x Emmavie: Fairy Tale

2020.09.08. 15:00, Gaines

solqlap_crew_cover.jpg

A 2010-ben alapított, korábban Soulclap néven, egy ideje Solqlap Budapestként futó héttagú kollektíva év végén tervezi megjelentetni digitálisan és vinylen azt a három dalból álló EP-t, amit 2019-ben rögzítettek Hollandiában Emmavie londoni énekesnő-dalszerző-producer közreműködésével. A kiadvány első beharangozója a neo soul aranykorára emlékeztető, azt a future rnb kortárs stílusával árnyaló Fairy Tale hallható először a Recorderen. Premier!

solqlap_final_3style_fairytale-1_1.jpgA 90-es évek legjobb hiphopjaira emlékeztető boom bap groove-val indító, jazzhopos-neosoulos, fuvolás-szkreccselő alapjával Emmavie érzelmes énekét megtámogató dalt egyetlen sessionben rögzítették az amszterdami Wisseloord House Of Musicban, a többszörös latin Grammy-díjas hangmérnök Balázs Róbert „Gizmoo” keverte, a maszterelést pedig a szintén többszörös Grammy-jas Darcy Proper végezte.

A Solqlap mindig is egy család marad, ez az otthonunk" - meséli Bognár Szabi, alias Àbáse, a Solqlap BP billentyűse. - "Ez volt az első komoly projektünk, amit még 2010-ben együtt kezdtünk, és gyakorlatilag vele együtt nőttünk fel. Nagy utat tettünk meg idáig, és jobb együttállást elképzelni sem lehetett volna az első hivatalos EP-nk bemutatásához, mint hogy a hihetetlen és ragyogóan tehetséges Emmavie legyen rajta a közreműködő. Nemcsak úgy tekintünk rá, mint generációnk egyik legtehetségesebb és legfrissebb művészére, de nagyon hálásak és boldogok is vagyunk, hogy jó barátként a családunkban tudhatjuk.

Az énekesnő, aki tavaly nyáron adta ki Honeymoon című debütáló albumát, így mesélt a közös munkáról: "2016-ban Szabi azzal a hálás feladattal keresett meg, hogy együttműködjek és lépjek egy színpadra a Solqlappel. Azonnal igent mondtam, amikor megismerkedtünk, rögtön tudtam, hogy ez a kapcsolat a mennyben köttetett. Néztem, ahogyan együtt játszanak, és teljesen elvarázsolt a muzikalitásuk és az a képességük, hogy újra és újra eszméletlen jó számokat rögtönözzenek. Hihetetlen az energiájuk és az együttműködésük. Elképesztő módon be tudnak húzni a világukba, ugyanakkor a lehető legjobbat hozzák ki belőled. Amikor a stúdióban találkoztunk, hogy elkészítsük ezeket a dalokat, nagyon lelkes voltam, nagyon lázba hozott. Figyeltem, ahogy a srácok lehúznak egy presszót, felállnak, váltanak néhány szót, leülnek a hangszereikhez és mintha varázslat történne: a dalok szinte maguktól megszületnek. Igen, ez az EP szeretetből és varázslatból született.


az EP a Noord Records gondozásában jelenik meg hamarosan vinylen, addig is halljuk a remek Fairy Tale-t:

Solqlap Budapest a Facebookon

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_49.jpg

https://recorder.blog.hu/2020/09/08/dalpremier_solqlap_budapest_x_emmavie_fairy_tale
Dalpremier! Solqlap Budapest x Emmavie: Fairy Tale
süti beállítások módosítása