Itt a Hangfoglaló Program – A hetedik évad első pályázatai

2020.09.07. 13:00, trecorder

palyazatok-foto_1.jpg
Az Induló Előadói Alprogram két felhívásával és a Klubtámogatói Alprogram három pályázatával indult az NKA Hangfoglaló Program hetedik évada. Összesen több mint 900 millió forint áll a kollégium rendelkezésére, így hamarosan újabb kiírások megjelenése várható.

A 2014-ben indult Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program) legismertebb alprogramja a pályájuk elején járó, a szélesebb közönség előtt megnyilvánulni igyekvő formációkat segíti. Az elmúlt hat évadban összesen 165 zenekar kapott többségében 2 millió forintos támogatást ahhoz, hogy legalább öt új dalt rögzítsen, hanghordozót jelentessen meg, minőségi videoklip és fotóanyag álljon rendelkezésükre, illetve bemutassák a pályázati időszak alatt készült dalaikat. Az idei pályázatra szeptember 8-ig lehet jelentkezni.

2019-BEN ŐK HUSZONÖTEN KAPTAK A TÁMOGATÁST A HANGFOGLALÓ PROGRAMTÓL

A korábbi évek kiírásához képest változás, hogy a beküldendő hanganyagokból egyen magyar nyelvű dalt kell bemutatnia a pályázóknak. Továbbra is a pályájuk elején járó olyan zenekarok és énekesek jelentkezését várja a kollégium, akiknek eddig legfeljebb egy, nem szerzői kiadású lemezük jelent meg, az elmúlt évben maximum húsz koncertjük volt, illetve csak két olyan dallal rendelkeznek, amelyeket az előző 12 hónapban ötnél többször játszottak országos rádiók. A pályázatnak továbbra sem célja tribute formációk és korábbi, befutott zenekarok tagjaiból alakult új együttesek finanszírozása.

Tavaly hirdette meg először a kollégium az Induló Előadói Alprogramon belül a feltörekvő elektronikus zenei előadóknak és producereknek szóló pályázatát, amelyen 2019-ben ZSÜD és a MADDOW kapott támogatást. A hetedik évad pályázatára immár alkotóközösségek is jelentkezhetnek szeptember 10-ig.

A Hangfoglaló Program kollégiuma mindkét pályázat döntésének előkészítésébe be kívánja vonni a könnyűzenei szakma képviselőit. Az élőzenei produkciók esetében a tavalyihoz hasonlóan először hatvan szakmabeli mond véleményt a pályázók által beküldött dalokról. A kollégium ez alapján alakítja ki azt a listát, amelyre a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda (KÖSZI) által lebonyolítandó meghallgatásra behívandók kerülnek. A meghallgatást október közepén tartják tizenöt szakember előtt, akik több listát felállítva tesznek javaslatot a kollégiumnak a támogatottak körére. A meghallgatásra idén is automatikusan bekerülnek az Öröm a Zene tehetségkutató (2019/2020-as évad) egyes helyszíneinek győztesei, amennyiben érvényes pályázatot nyújtanak be az NKA-hoz. Az elektronikus zenei előadók és producerek esetében nem lesz meghallgatás, viszont ebben az esetben is húsz szakmabeli előzetes véleményét kéri majd a kollégium.

Augusztus közepén megjelentek a könnyűzenei koncerthelyszíneknek – nemcsak klasszikus kluboknak, de zenekarokat fogadó moziknak, művelődési házaknak és vendéglátóhelyeknek is – szóló pályázatok. Ezekre továbbra is olyan folyamatosan működő, élőzenés, belépőjegyes könnyűzenei koncerteknek helyet biztosító helyszínek jelentkezését várják szeptember 28-ig, amelyek vállalják, hogy a támogatási időszakban minimum 10 bulit megvalósítanak. A vidéki helyszínek összesen 145, a fővárosiak 50, míg a határon túli magyarlakta városokban működő pályázók 15 millió forintra pályázhatnak.

A Hangfoglaló Program Kollégiuma az eddig megjelent pályázatokról várhatóan október végén dönt. Addig azonban újabb felhívások megjelenése várható, így szeptemberben pályázni lehet a nemzetközi turnékra, showcase fesztiválokon való részvételre, illetve ezt követően a Médiatámogatási Alprogram felhívásai is megjelennek.

cikksorozat a Hangfoglaló Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2020/09/07/itt_a_hangfoglalo_program_a_hetedik_evad_elso_palyazatai
Itt a Hangfoglaló Program – A hetedik évad első pályázatai
süti beállítások módosítása