Idén is lehet klubtámogatásért pályázni

2020.08.17. 09:41, Gaines

klub.jpg

A NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program hetedik évadában is minimum 210 millió forint juthat a koncerthelyszínek eseményeinek támogatására. A fővároson kívüli, a határon túli és a budapesti könnyűzenei klubok szeptember 28-ig nyújthatják be pályázataikat az NKA felületén keresztül.

A 2014-ben indult program egyik legstabilabban működő támogatási rendszere a könnyűzenei koncerthelyszíneknek – nemcsak klasszikus kluboknak, de zenekarokat fogadó moziknak, művelődési házaknak és vendéglátóhelyeknek is – szóló pályázatok. Az elmúlt hat évadban, alkalmanként 70-90 klub kapott támogatást arra, hogy havonta legalább egy, élőzenés, belépőjegyes koncertet szervezzen. A Hangfoglaló Program történetében ez azt jelenti, hogy eddig több mint 1 milliárd forint – az összes támogatási keret valamivel több mint ötöde – kerülhetett így a koncerthelyszínekhez és rajtuk keresztül a fellépő zenekarokhoz.

Hangfoglaló Program Kollégiuma által augusztus 14-én megjelentetett pályázatok értelmében továbbra is olyan folyamatosan működő, élőzenés, belépőjegyes könnyűzenei koncerteknek helyet biztosító klubok (művelődési intézmények, vállalkozások) jelentkezését várják, amelyek vállalják, hogy 2020. október 1. és 2021. szeptember 30. között minimum 10 támogatott bulit megvalósítanak. A vidéki helyszínekkel kapcsolatban továbbra is elvárás, hogy a támogatott koncerteken nem léptethetnek fel zenekarokat saját megyéjükből. A vidéki helyszínek összesen 145, a fővárosiak 50, míg a határon túli magyarlakta városokban működő pályázók 15 millió forintra pályázhatnak, támogatott koncertenként egységesen maximum 250 ezer forintra.

Mivel a járványhelyzet miatt a 2019/2020-as évadát sok klub még nem tudta lezárni, az októberi döntés alkalmával a kollégium nem fogja vizsgálni annak teljesülését. Ez azt is jelentheti, hogy egy ideig ugyanazon a helyszínen, ugyanabban az időszakban – de természetesen eltérő napokon – két klubtámogatói pályázat is megvalósulhat. Mivel azonban a most megjelent és 2020. szeptember 28-ig beadható pályázatokról hatályos döntés csak novemberre várható, a rendszeres pályázóknak érdemes az ősz folyamán – amennyiben a járványhelyzet ezt lehetővé teszi – a 2019-ben döntött pályázataikat lezárni.

https://recorder.blog.hu/2020/08/17/iden_is_lehet_klubtamogatasert_palyazni
Idén is lehet klubtámogatásért pályázni
süti beállítások módosítása