A brit zenészek kétharmada felhagyhat a zenéléssel

2020.09.02. 14:34, Gaines

piqsels_com-id-srxhg-scaled.jpg

Új tanulmányt tettek közzé az Egyesült Királyságban, amely szerint a szigetországban élő zenészek és zenei előadók 64 százaléka fontolgatja, hogy otthagyja a zenei pályát a koronavírus okozta anyagi nehézségek miatt - írja az NME.

Az Encore koncertszervező cég által végzett kutatást mindössze 560 zenész bevonásával végezték el, amely így aligha tekinthető reprezentatívnak, mindenesetre a felmérés lesújtó adatokkal szolgál. Átlagosan 11,300 angol fontot (azaz nagyjából négy és félmillió forintot) veszítettek március óta a koronavírus és a karantén alatt törölt koncertek miatt, és a megkérdezettek 87 százaléka szerint augusztustól decemberig is kevesebb bulit tudtak lekötni, mint 2019-ben ugyanebben az időszakban. A nemek közti megoszlásban a (fiatal) női előadók jártak rosszabbul, 34 százalékkal kevesebb koncertet sikerült leszervezniük az idei évre, mint férfitársaiknak; míg a műfajoknál a popzene a vesztes, a popelőadók estek el a legtöbb bevételtől tavasz óta, ami elég könnyen megmagyarázható azzal, hogy eleve erre a műfajra lettek volna vevők a legnagyobb tömegek (főleg a klasszikus zenéhez, jazzhez, folkhoz, még a rockhoz képest is, plusz a pop ernyője alá vették vélhetőleg a hiphopot, r&b-t is).

men-vs-women-earnings.jpeg

A felmérésben részt vevők 64 százaléka jelentette tehát ki a kérdőíven, hogy pályaelhagyáson gondolkozik, és 40 százalékuk már jelentkezett is más állásra március óta. A kérdezettek 41 százaléka nem kapott semmilyen állami támogatást. Még tavasszal készített hasonló célú felmérést a zenészek szakszervezete, akkor még "csak" a zenészek 19 százaléka vélte úgy, hogy benne van a pakliban, hogy a járvány miatt abba kell hagynia a zenélést.

https://recorder.blog.hu/2020/09/02/a_brit_zeneszek_ketharmada_felhagyhat_a_zenelessel
A brit zenészek kétharmada felhagyhat a zenéléssel
süti beállítások módosítása